“A terrorizmus soha nem elfogadható. Együtt kell ellene küzdenünk, mégpedig olyan módszerekkel, amelyek nem veszélyeztetik a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartását, illetve mások számára sem szolgálnak ürügyként ezen elvek megsértésére.”
A résztvevők szituációs kártyák segítségével megvitatják, hogy mitől számít egy cselekmény terrorcselekménynek, és meghatározzák, mi a terrorizmus.
Érintett jogok
• Az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog
• A kínzás és a megalázó bánásmód tilalma
• A békéhez való jog
Célok
• A terrorizmus okainak és az ellene való fellépés lehetőségeinek alaposabb megértése
• Az információk elemzéséhez és a kritikai gondolkodáshoz szükséges készségek fejlesztése
• A reflektív viszonyulás és az önálló gondolkodás ösztönzése
Eszközök
• Szituációs kártyák
• Mérlegelendő szempontok listája
• 1 db A4-es papír és 1 db ceruza minden kiscsoportnak
• Flipchart vagy tábla, valamint filctollak
Előkészítés
• Másoljuk le és vágjuk ki a szituációs kártyákat. Minden kiscsoportnak jusson egy készlet.
• Másoljuk le a „Mérlegelendő szempontok” című segédletet. Minden kiscsoportnak jusson egy példány.
Jeles nap
május 21.Terrorizmusellenes nap
A gyakorlat menete
Kérdezzük meg a résztvevőket, hogy mi értenek azon a szón, hogy „terrorizmus”. Gyűjtsünk be pár hozzászólást a résztvevőktől, várjunk kicsit, hátha valaki előáll egy használható definícióval. A kapott javaslatokat írjuk fel a flipchartra vagy táblára.
Mondjuk el a résztvevőknek, hogy bár számos, terrorizmus elleni nemzetközi egyezmény van érvényben, tulajdonképpen egyik sem definiálja a terrorizmust, többek között valószínűleg azért, mert az ENSZ tagállamok gyakran másképp értelmezik a folyamatban levő konfliktusokat, és eltérnek az érdekeik a tekintetben, hogy bizonyos cselekmények terrorista cselekménynek minősülnek-e.
Vessük fel, hogy talán egy olyan társaság tudná jól definiálni a terrorizmust, amely nem a tagállamok képviselőiből áll. Például ez a csoport itt, a foglalkozás résztvevői! Mondjuk el, hogy a gyakorlat segítségükre lesz abban, hogy a foglalkozás végére megfogalmazzák saját definíciójukat.
Osszuk a résztvevőket 4-5 fős csoportokba, és mindegyik csoportnak adjunk egy készlet szituációs kártyát és egy papírlapot jegyzeteléshez. Kérjük meg őket, hogy vegyék sorra az egyes eseteket, és döntsék el, hogy az terrortámadásnak minősül-e, és döntésüket indokolják is meg.
Mintegy 20 perc elteltével hívjuk össze ismét a résztvevőket, és kérjük őket, hogy számoljanak be az eredményekről. Írjuk fel a flipchartra címszavakban, mik voltak a fő indokok, amiért egy-egy szituáció szerintük nem számít terrorcselekménynek.
Beszéljük meg röviden az egyes csoportok döntései közötti különbségeket; közben mindegyik társaságnak adjunk lehetőséget arra, hogy megindokolja álláspontját. Kérdezzük meg a résztvevőket, hogy mely szituációkról volt a legnehezebb dönteni.
Most ismét kiscsoportos munka következik, amelynek során a résztvevők a korábbi döntéseik és a beszélgetések során felmerült szempontok alapján megfogalmazzák a terrorizmusra vonatkozó saját definíciójukat.
10-15 perc múlva újra hívjuk vissza a csoportokat, és kérjük meg őket, hogy osszák meg a többiekkel a definíciójukat, majd térjünk rá a gyakorlat feldolgozására és értékelésére.
Feldolgozás és értékelés
A vártnál nehezebb vagy könnyebb volt definiálni a terrorizmust? Miért?
Reálisnak tűntek-e a szituációk? Szerepeltek-e olyan esetek a kártyákon, amelyekre „ráismertetek”, mert ténylegesen megtörténtek? Melyek voltak azok? Befolyásolta-e ez döntéseteket?
Szerintetek miért olyan nehéz az ENSZ tagállamoknak megállapodni a terrorizmus definíciójáról?
Miben különböznek, illetve különböznek-e egyáltalán a terrorista cselekmények a háborús cselekményektől? Jogosabbnak mondható-e valamelyik a másiknál?
Szükség lenne-e szerintetek olyan alapvető szabályokra, amelyek a „terrorizmus elleni háborúban” résztvevő minden félre (így az összes államra is) vonatkoznának? Vannak-e olyan dolgok, amelyeket egyik félnek sem szabadna megtenni?
Vannak-e a szituációs kártyákon leírt cselekmények között olyanok, amelyek igazolhatóak, jogosak lehetnek? Miért? Miért nem?
Szerintetek mely emberi jogok kapcsolódnak a kártyákon szereplő esetekhez?
Jogosnak minősíthető-e bármelyik eset emberi jogi szempontból?
Miért lesz valaki terrorista? Miért követnek el az emberek olyan bűncselekményt, amelynek az a célja, hogy másoknak fájdalmat okozzon vagy bennük félelmet keltsen?
Meg lehet-e határozni, hogy milyen emberekből lesz terrorista? El tudjátok-e képzelni, hogy valaha valami annyira fontos legyen számotokra, hogy felmerüljön bennetek lehetőségként egy másik ember életének kioltása?
Igazolható-e bármilyen körülmények között a polgári lakossághoz tartozók életének kioltása? Vagy egy terrorista életének kioltása? Vagy bárki másé?
Tanácsok a csoportsegítőknek
A terrorizmus természetesen nagyon kényes és ellentmondásos téma, ezért mindenképpen az adott környezet vagy a csoport sajátosságainak figyelembevételével közelítsünk hozzá. Nyugodtan hagyjunk ki bizonyos kártyákat, ha valamiért úgy érezzük, hogy használatuk nem lenne szerencsés, és természetesen ugyanez érvényes a feldolgozás során megtárgyalandó kérdésekre. A segédletben találhatókhoz hozzáadhatunk más, a résztvevők mindennapi élete szempontjából relevánsabb eseteket is.
A gyakorlat akkor lesz sikeres, ha a résztvevők úgy érzik, őszintén elmondhatják a véleményüket, mert sem mi, sem társaik nem ítélik meg őket. Erről érdemes a gyakorlat elején szót ejteni, és közösen megállapodni abban, hogy az elhangzottakat mindenki bizalmasan kezeli. Hangsúlyozzuk, hogy a gyakorlat célja, hogy szembenézzünk olyan nehéz kérdésekkel, amelyeknél az érzelmeink adott esetben ütközhetnek a „helyesnek” tartott válasszal.
Ha a gyakorlat elején szeretnénk néhány tényt és számadatot megosztani a csoporttal az érdeklődés felkeltérése, a www.nationmaster.com honlapon találhatunk érdekes statisztikákat..
Amikor a csoportok a 7. lépésben megpróbálják definiálni a terrorizmus fogalmát, adhatunk nekik néhány támpontot a feldolgozott esetekhez kapcsolódóan, ezzel is segítve az általános következtetések levonását. Erre a célra odaadhatjuk a csoportoknak a „Mérlegelendő szempontok” című segédletet. De ugyanezeket a kérdéseket használhatjuk a végén is, a „kész” definíciók tesztelésére.
A terrorizmus emberi jogi vonatkozásainak megtárgyalásakor győződjünk meg arról, hogy a résztvevők tisztában vannak az az alábbiakkal:
a). Mindenkinek joga van az élethez, ahogy azt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 3. cikke, az Emberi Jogok Európai Egyezménye 2. cikke és más nemzetközi egyezmények is leszögezik.
b). A nemzetközi humanitárius jog szerint még háború idején is tilos polgári célpontok ellen szándékos támadást indítani. A nemzetközi humanitárius jog rögzíti a fegyveres konfliktusok során tanúsítandó, minden oldal által tiszteletben tartandó magatartási szabályokat (Lásd lejjebb, a További információk című részben
Javaslatok a folytatáshoz
Biztassuk a csoportot, hogy tudjanak meg többet a kártyákon szereplő esetekről, vagy gyűjtsenek példákat más terrorcselekményekre, és nézzenek utána, azok hogyan végződtek. Amennyiben a csoport szívesen foglalkozna azzal, hogy vajon miért vesznek részt az emberek erőszakos cselekményekben, végezzük el a "Kődobálás" című gyakorlatot.Ha az erőszak más vonatkozásait szeretnénk megvizsgálni, folytathatjuk az "Erőszak az életemben" című gyakorlattal.
További információk
A nemzetközi emberi jogi dokumentumok és a humanitárius jog idevágó rendelkezései:
Emberi jogi dokumentumok: az élethez való jog
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata:
“Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.”
(3. cikk)
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye:
„A törvény védi mindenkinek az élethez való jogát.” (2. cikk)
Nemzetközi humanitárius jog: a megkülönböztetés elveA nemzetközi humanitárius jog a nemzetközi jognak a fegyveres konfliktusok szabályozásával
foglalkozó része, amely a fegyveres konfliktusban érintett valamennyi félre vonatkozik, beleértve azokat is, akik önvédelemből cselekszenek. A nemzetközi és nem nemzetközi
konfliktusokra egyaránt érvényes, és ugyanúgy vonatkozik az állam ellen fellépő fegyveres csoportokra és magukra az államokra is.
A nemzetközi humanitárius jog egyik legfontosabb alapköve a megkülönböztetés elve, amely szerint a háborúban álló felek kötelesek különbséget tenni a polgári lakosság és a harcolók, valamint a polgári és a katonai objektumok között.
A Genfi Egyezmények I. kiegészítő jegyzőkönyve:
„A polgári lakosságot, valamint a polgári személyeket tilos megtámadni. Tilos minden olyan erőszakos cselekmény, vagy azzal való fenyegetés, amelynek elsődleges célja, hogy rettegést keltsen a polgári lakosság körében.” (51.2. cikk)
Nemzetközi humanitárius jog: a terrorcselekmények tilalma
Negyedik Genfi Egyezmény:
„A csoportos büntetések éppúgy, mint minden megfélemlítő vagy terrorintézkedés, tilos.”
(33. cikk)
A Genfi Egyezmények I. és II. kiegészítő jegyzőkönyve:
„A polgári lakosságot, valamint a polgári személyeket tilos megtámadni. Tilos minden olyan erőszakos cselekmény, vagy azzal való fenyegetés, amelynek elsődleges célja, hogy rettegést keltsen a polgári lakosság körében.” (I. kiegészítő jegyzőkönyv 51.2. cikk, II. kiegészítő jegyzőkönyv 13.2. cikk)
A nemzetközi humanitárius jog más rendelkezései tiltják többek között a túszejtést és a vallási kegyhelyek elleni támadásokat.
Az Európa Tanács terrorizmusra vonatkozó munkájával, így a terrorizmus elleni küzdelemről és az emberi jogok tiszteletben tartásáról szóló iránymutatásaival kapcsolatban az 5. fejezet "Háború és terrorizmus"című részében találunk részletes információkat.
1. eset: Egy csoport fegyveres harcot indít a totalitárius rezsim leváltása érdekében. Bombát helyeznek el a Honvédelmi Minisztériumban; a bomba felrobban, és megöl 12 embert
2. eset: Valaki leveleket küldözget egyedülálló anyáknak, amelyben azzal fenyegeti őket, hogy megöli a gyermeküket. Erőszakos támadás eddig nem történt, de az érintett nők félnek elindulni otthonról a gyermekeikkel.
3. eset: Két ország háborúban áll egymással. Az egyik atombombát dob le a másikra; a robbanásnak mintegy 100 000 polgári áldozata van.
4. eset: Egy nagy kozmetikai cég igazgatója levélbombát kap, a robbanás súlyosan megsebesíti. A névtelen elkövető a céget állatok kizsákmányolásával vádolja.
5. eset: Egy csoport elhúzódó küzdelmet folytat katonai létesítmények ellen, ennek eszközeként rendszeresen vet be robbanóanyagokat is. A fegyveres erők számos tagja életét vesztette már.
6. eset: Egy etnikai kisebbség a függetlenség elnyeréséért folytatott küzdelme keretében rendszeresen hajt végre bombatámadásokat közterületeken. Erről mindig küldenek előzetes figyelmeztetést, hogy az emberek el tudják hagyni az érintett épületeket, de a bombázásoknak így is vannak polgári áldozatai.
7. eset: Egy vegyifegyverekkel rendelkező ország kijelenti, hogy kész bevetni azokat, ha valamely más országtól fenyegetve érzi magát.
8. eset: Egy rablóbanda kirabol egy bankot. Ennek során túszul ejtenek néhány alkalmazottat, majd később lelövik őket, hogy minden nyomot eltüntessenek maguk után.
9. eset: Nacionalista csoportok járőröznek a nagyvárosok utcáin, és rendszeresen megverik vagy megfélemlítik más etnikai csoportok tagjait.
10. eset: Egy totalitárius állam megfélemlítés útján tartja fenn hatalmát: mindenkit letartóztatnak, aki felemeli a hangját a rendszer ellen, rendszeresek a letartóztatások, a kínzás, sőt a kivégzések is.
11. eset: Szervezett bűnözők egy csoportja pénzt zsarol ki helyi vállalkozókból. Akik nem fizetnek, azoknak vagy felgyújtják az ingatlanját, vagy meggyilkolják.
12.eset: A lázadók elleni harcok során a megszálló hadsereg távirányítású (pilóta nélküli) repülőgépekkel támadja a falvakat. A támadásoknak több civil áldozata is van, köztük egész családok.
13. eset: Az „A” országban élő munkások naponta átjárnak a „B” országba dolgozni. A „B” ország határőrei rendszeresen zaklatják az „A” országból érkezőket: alaposan ellenőrzik az irataikat, gyakran meg is motozzák őket, és sokszor önkényesen feltartóztatják az „A” országból érkezőket.
14. eset: Már egy évtizede zajlik a polgárháború, amikor egy 19 éves nő véletlenül belefut a lázadók egy csoportjába. A tízfős csapat vezetője megerőszakolja, majd megparancsolja az embereinek, hogy kövessék a példáját.
15. eset: A városban nemzetközi konferencia zajlik. A rendőrség – felhatalmazása értelmében – bárkit letartóztathat és 12 órán át fogva tarthat vádemelés nélkül. Felszólítják az embereket, hogy ne tüntessenek.
16. eset: „Keményebben dolgozzatok, még nem teltek meg a tömegsírok” – szólt a felhívás a ruandai rádióban.
Mérlegelendő szempontok
A beszélgetések során vegyétek figyelembe az alábbi szempontokat
• A terrorcselekmények célja mindig az, hogy félelemet, rettegést keltsenek a lakosság körében?
• Minden olyan cselekmény, amely az emberekben félelmet kelt, terrorcselekménynek minősül?
• Államok (kormányzatok) is követhetnek el terrorcselekményeket, vagy a terrorizmus mindig valamely ország hivatalos intézményrendszere ellen irányul?
• A terrorizmus mindig a lakosságot veszi célba, vagy irányulhat katonai célpontok, illetve vagyontárgyak ellen is?
• Elképzelhetők olyan körülmények, amikor valamely terrorcselekmény jogosnak minősíthető?
