„Valamennyi emberi jog egyetemes és oszthatatlan, kölcsönösen összefüggnek és kapcsolódnak egymáshoz.”
Bécsi Nyilatkozat, 1993

Az ígéret szép szó…

Vezetőink temérdek emberi jogi kötelezettséget vállaltak a mi érdekünkben. Ha teljesítenék minden vállalásukat, amit aláírásukkal garantáltak, akkor életünk békés, biztonságos, egészséges és kényelmes, jogi rendszerünk pedig igazságos lenne, és mindenki számára azonos védelmet nyújtana, a politikai folyamatok átláthatók, demokratikusak volnának, és az emberek javát szolgálnák.
Akkor hol siklanak félre a dolgok? Az egyik apró probléma az, hogy politikusaink – a legtöbb emberhez hasonlóan – gyakran találnak kiskapukat, ha ezt büntetlenül megúszhatják. Ezért ismernünk kell azon ígéreteket, amelyeket az érdekünkben tettek, és gondoskodnunk kell arról, hogy ezeket tartsák is be.

Kérdés: Ön mindig betartja az ígéretét? Még akkor is, ha senki sem emlékezteti rá?

Milyen jogaink vannak?

Tudjuk, hogy mindnyájunkat megillet az, hogy tiszteljék valamennyi emberi jogunkat. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, az Emberi Jogok Európai Egyezménye és más nemzetközi megállapodások az emberi jogok széles körére terjednek ki. Most abban a sorrendben vesszük szemügyre őket, ahogy kialakultak, és ahogy a regionális vagy nemzetközi közösség elismerte őket. A legelterjedtebb módszer szerint ezeket a jogokat első, második és harmadik generációba szokták sorolni, így most mi is ennek megfelelően járunk el, noha ennek az osztályozásnak is megvannak a maga korlátai, sőt, olykor félrevezető is lehet. Végtére is ezek a kategóriák nem válnak el élesen egymástól, és ez mindössze egy a sok módszer közül a különféle jogok csoportosítására. A legtöbb jog több kategóriába is beilleszthető, például a szabad véleménynyilvánítás joga polgári és politikai jog is egyben, hiszen mind a közéletben való részvételhez, mind pedig a személyi szabadság gyakorlásához elengedhetetlen.

Polgári és politikai jogok (első generációs jogok)

Ezek a jogok a XVII. és XVIII. század folyamán kezdtek megjelenni, főként politikai megfontolásokon alapuló elméletek formájában. Kezdtek ráébredni, hogy bizonyos dolgokat még a teljhatalmú királyok számára sem volna szabad megengedni, valamint arra, hogy az embereknek legalább némi beleszólást kellene hagyni az őket érintő intézkedésekbe. Két gondolat játszott központi szerepet: a személyes szabadság és az egyén védelme az állami önkénnyel szemben.
A polgári és politikai jogokat – így például az ország ügyeinek intézésében való részvétel jogát és a kínzás tilalmát – a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya (ICCPR) és az Európai egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről (röviden: Emberi Jogok Európai Egyezménye) fejti ki részletesen. Sokan – legalábbis a nyugati világban – ezeket az emberi jogokat tartják hagyományosan a legfontosabbnak. A következők szakaszban látni fogjuk, hogy ez téves nézet.

A hidegháború alatt a szovjet blokk országait erőteljesen bírálták a polgári és politikai jogok semmibevétele miatt. Ezek az országok válaszul a nyugati demokráciákat bírálták azért, mert figyelmen kívül hagyják a legfontosabb szociális és gazdasági jogokat (amelyeket a következőkben tárgyalunk). Mindkét kritikában volt némi igazság. Ez azt is szemlélteti, hogy az emberi jogok könnyen válnak a politikai visszaélések eszközévé.

„Az a megdöbbentő valóság [...], hogy az államok és az egész nemzetközi közösség továbbra is túl gyakran eltűri a gazdasági, szociális és kulturális jogok megsértését, míg ha ugyanez a polgári és politikai jogokkal történne, az szörnyülködést és megbotránkozást váltana ki, és mindenki egyhangúlag követelné az azonnali fellépést a helyzet orvoslása érdekében”.
Az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságának megállapítása a Bécsi Konferencián, 1993.

Szociális, gazdasági és kulturális jogoK
(második generációs jogok)

Ezek a jogok arra vonatkoznak, hogy az emberek miként élnek és dolgoznak együtt, valamint azokra az alapvető szükségletekre, amelyek az emberi élethez elengedhetetlenek. Az egyenlőség elvén, továbbá az alapvető szociális és gazdasági javakhoz, szolgáltatásokhoz és lehetőségekhez való garantált hozzáférés elvén alapulnak. Ahogy a kezdődő iparosodás egyre jobban éreztette hatását, és erősödött a munkásosztály, úgy váltak mind szélesebb körben elfogadottá nemzetközi szinten. Újabb követelésekhez és a méltóságteljes élet fogalmának újraértelmezéséhez vezettek. Az emberek ráeszméltek, hogy az emberi méltósághoz több kell, mint az állami be nem beavatkozásnak a polgári és politikai jogok által biztosított minimuma. A szociális, gazdasági és kulturális jogokat a Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya, illetve az Európa Tanács által elfogadott Európai Szociális Karta rögzíti.

• Szociális jogok azok a jogok, amelyek a társadalmi életben való teljes értékű részvételünkhöz szükségesek. Magukban foglalják legalább is az oktatáshoz, valamint a családalapításhoz és -fenntartáshoz való jogot, de sok más, gyakran polgári jogként számon tartott jogot is, mint a pihenéshez, az egészségügyi ellátáshoz, a magánélethez való jog, illetve a megkülönböztetés tilalma.
• A gazdasági jogok körébe tartozik a munkához, a megfelelő életszínvonalhoz, a lakhatáshoz, illetve a nyugdíjhoz való jog (amennyiben valaki idős vagy munkaképtelen). A gazdasági jogok azt a tényt tükrözik, hogy az anyagi biztonság bizonyos szintje nélkülözhetetlen az emberi méltósághoz, továbbá azt is, hogy az értelmes munka hiánya és hajléktalanság megnyomoríthatja a lelket.
• A kulturális jogok egy közösség kulturális életmódjával kapcsolatosak. Ezeknek a jogoknak gyakran kevesebb figyelem jut, mint a többinek. Ide tartozik a közösség kulturális életében való szabad részvétel joga és talán az oktatáshoz való jog is. Sok más olyan jog van, amelyeket ugyan hivatalosan nem kulturális jogként osztályoznak, ám a társadalmon belül a kisebbségi közösségek számára nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megőrizhessék kulturális jellegzetességeiket (pl. a hátrányos megkülönböztetés tilalma, az egyenlő törvényes védelem joga stb.).

Kollektív, más néven szolidaritási jogok (harmadik generációs jogok)

A nemzetközileg elismert emberi jogok listája is változásokon ment keresztül. Habár az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában felsorakoztatott jogok egyikét sem kérdőjelezték meg komolyan létezésének több mint 70 éve során, az ott lefektetett alapelvek némelyikét új egyezményekben és más dokumentumokban pontosították és fejlesztették tovább.

Ezek a kiegészítések egy sor tényezőnek köszönhetők: részben az emberi méltóságról alkotott felfogás változását, részben pedig az újonnan felmerült fenyegetéseket és lehetőségeket tükrözik. A harmadik generációs jogok sajátos, új kategóriája annak eredményeként született meg, hogy jobban megértettük az első és második generációs jogok érvényre juttatását megnehezítő, különféle akadályokat.
A harmadik generációs jogok a szolidaritás elvén alapulnak. Ezek a jogok egy társadalom vagy egy nép kollektív jogait ölelik fel – ilyen például a fenntartható fejlődéshez, a békéhez, illetve az egészséges környezethez való jog. Az olyan körülmények miatt, mint a szélsőséges szegénység, háború, ökológiai vagy természeti katasztrófák, a világ jelentős részén csak igen szerény előrelépés történhetett az emberi jogok tiszteletben tartása terén. Emiatt sokan úgy gondolták, hogy szükséges lenne az emberi jogok egy újabb kategóriáját rögzíteni, hiszen ezek a jogok teremtenék meg – különösen a fejlődő világban – a társadalmak számára a megfelelő körülményeket ahhoz, hogy a korábban már elismert első és második generációs jogokat biztosíthassák.
Általában a következő sajátos jogokat sorolják a harmadik generációs jogok kategóriájába: a fejlődéshez, a békéhez, az egészséges környezethez, továbbá az emberiség közös örökségének kiaknázásában való részvételhez való jog, illetve a kommunikációhoz és a humanitárius segítséghez való jog.

Azonban a jogok ezen új kategóriája új vitákat is generált. Néhány szakértő azon az alapon kifogásolja őket, hogy ezek közösségeket vagy akár egész államokat megillető „kollektív jogok”, míg szerintük emberi jogokat csak egyének birtokolhatnak. Ez nem felesleges szócséplés: sokan tartanak attól, hogy a szóhasználatban bekövetkezett változást néhány elnyomó rezsim ürügyül használja fel ahhoz, hogy ezekre a kollektív emberi jogokra hivatkozva megtagadjon bizonyos (az egyes egyéneknek járó) emberi jogokat; például a „gazdasági fejlődés biztosítása” ürügyén súlyosan megnyirbálja a polgári jogokat.Egy másik aggály, amely időnként felmerül, az az, hogy lehetetlen garantálni az elszámoltathatóságot, mivel nem az állam, hanem a nemzetközi közösség őrködik a harmadik generációs jogok felett. Ki vagy mi a felelős azért, hogy a Kaukázusban vagy a Közép-Keleten biztosítva legyen a béke, vagy azért, hogy az amazóniai esőerdőket ne pusztítsák el, vagy az éghajlatváltozás ellen megfelelő intézkedések szülessenek?

Bárhogy is döntünk az elnevezésüket illetően, azzal általában mindenki egyetért, hogy ezek a területek további tanulmányozást és nagyobb figyelmet igényelnek a nemzetközi közösség részéről. Néhány kollektív jog elismerése már megtörtént, így különösen Az ember és népek jogainak afrikai chartájában és az ENSZ Közgyűlése által elfogadott Nyilatkozat az őslakos népek jogairól című dokumentumban. Már az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is tartalmazza az önrendelkezési jogot, a fejlődéshez való emberi jogot pedig az ENSZ 1986. évi Közgyűlésének Nyilatkozata rögzítette.

„A fejlődéshez való jog elidegeníthetetlen emberi jog, amely alapján minden ember és minden nép jogosult olyan gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai fejlődésben való részvételre, az ahhoz való hozzájárulásra és annak élvezetére, amely fejlődésben teljes egészében biztosítható minden emberi jog és alapvető szabadság érvényesülése.”
(ENSZ Nyilatkozat a fejlődéshez való jogról)

Vannak olyan jogok, amelyek fontosabbak a többinél?

Sok nehézséget kellett leküzdeni ahhoz, hogy a szociális és gazdasági jogokat azonos szinten kezeljék a polgári és politikai jogokkal. Ennek egyaránt voltak ideológiai és politikai okai. Noha az átlagemberek számára magától értetődő, hogy a minimális életszínvonal, a lakáshatás és a megfelelő foglalkoztatási körülmények az emberi méltóság alapfeltételei, a politikusok sokáig vonakodtak ezt elismerni. Megvolt rá a jó okuk, hiszen ahhoz, hogy a világon mindenki számára biztosítani lehessen az alapvető szociális és gazdasági jogokat, az erőforrások nagymértékű újraelosztására lenne szükség. A politikusok pedig teljesen tisztában vannak azzal, hogy ez a típusú politika nem hoz számukra szavazatokat.

Az ilyen politikusok úgy tüntetik fel a második generációs jogokat, mintha azok különböznének a polgári és politikai jogok első generációjától. Gyakran hangoztatott érv, hogy a szociális és gazdasági jogok egyáltalán nem reálisak és – legalábbis rövid távon – nem elérhetőek, ezért csak fokozatosan kell haladni a megvalósításuk felé. Ezt a megközelítést alkalmazza a Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya: elegendő, ha a kormányok bemutatják, milyen intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy ezek a célok valamikor a jövőben megvalósuljanak. Ez az érv azonban nyilván vitatható, és úgy tűnik, inkább politikai megfontolásokon, mintsem más indokokon alapul. Több független tanulmány feltárja ugyanis, hogy elegendő erőforrás és szakértelem létezik ahhoz a világon, hogy kellő összefogással mindannyiunk alapvető szükségleteit ki lehessen elégíteni.
A másik állítás szerint alapvető elméleti különbség van a jogok első és második generációja között. A jogok első típusa az államtól csak azt követeli meg, hogy bizonyos cselekedetektől tartózkodjon (ezek az ún. negatív jogok), míg a második generációs jogok az állam részéről aktív cselekvést igényelnek (ezek az ún. pozitív jogok). E szerint a gondolatmenet szerint irreális elvárni, hogy az állam aktív lépéseket tegyen – például ételt adjon mindenkinek –, ezért erre nem is köteles. A megfelelő kötelezettségek vállalása nélkül viszont a világon semmi értelme sincs a jognak.
Csakhogy az efféle érvelésben van két alapvető félreértés.

Először is, a polgári és politikai jogok semmi esetre sem tisztán negatívak. Például ahhoz, hogy egy állam garantálni tudja a kínzás tilalmát, nem elegendő, ha a hivatalos személyek tartózkodnak az emberek kínzásától. A tilalom betartatása ezen a területen gyakran egy komplex ellenőrzési és felügyeleti rendszert feltételez: rendvédelmi rendszert, jogi mechanizmusokat, az információáramlás szabadságát, a fogvatartási intézményekhez való hozzáférést, és így tovább. Ugyanez vonatkozik a szavazati jog biztosítására, sőt a többi polgári és politikai jogra is. Más szóval ezek a jogok nemcsak bizonyos cselekedetektől való tartózkodást kívánják meg az állam részéről, hanem aktív intézkedéseket is.

Másodsorban a szociális és gazdasági jogok, ahogy a polgári és politikai jogok is, megkövetelik az államoktól, hogy tartózkodjanak bizonyos intézkedések alkalmazásától, például ne nyújtsanak jelentős adókedvezményeket a vállalatoknak, ne a többihez képest már fejlett térségek továbbfejlesztésére helyezzék a hangsúlyt, illetve ne alkalmazzanak a fejlődő országokat erősebben sújtó kereskedelmi vámokat, és még sorolhatnánk.

Kérdés: Milyen aktív intézkedésekről kell gondoskodnia az államnak a valóban szabad és tiszta választások szavatolása érdekében?

Valójában a különféle jogok sokkal szorosabban összefüggnek egymással, mint ahogy azt a nevük alapján hinnénk. A gazdasági jogok összeolvadnak a politikai jogokkal; a polgári jogok sokszor megkülönböztethetetlenek a szociális jogoktól. A megnevezések ugyan hasznosnak bizonyulhatnak, amikor átfogó képet szeretnék felvázolni, ám nagyon félrevezetőek is lehetnek. Sok jog több kategóriába is besorolható, és előfordul, hogy az egyik kategóriába tartozó jog érvényesülése egy másik kategóriába tartozó jog megvalósulásán múlik.
Érdemes itt felidézni az 1993. évi Bécsi Nyilatkozat és Akcióprogram szerinti értelmezést, amire az 5. bekezdés tér ki:

„Valamennyi emberi jog egyetemes és oszthatatlan, kölcsönösen összefüggnek és kapcsolódnak egymáshoz. A nemzetközi közösség feladata, hogy az emberi jogok teljességét tisztességes és méltányos módon, azonos indíttatással, egyenlő hangsúllyal kezelje.”

Felosztás „alapjogokra” és „egyéb” jogokra

A „generációs” megközelítés nem az egyetlen próbálkozás a jogok közti különbségtételre, tekintettel a jogok számának növekedésére. Vannak olyan jogok, amelyek rendkívüli állapot idején időlegesen felfüggeszthetők, és vannak olyanok, amelyek nem. Van olyan jog, amelynek elismerték „ius cogens” voltát, ami olyan normát jelent, amelyet az államok nemzetközi közössége […] olyanként fogadott és ismert el, mint amelytől nem lehet eltérni. Ide tartozik a népirtás tilalma, a rabszolgaság tilalma, a rendszerszintű faji megkülönböztetés tilalma. Vannak „abszolút” jogok, amelyektől nem lehet eltérni, és ahol az adott cselekmény semmilyen formája sem megengedhető; ilyen például a kínzás tilalma. Bizonyos gazdasági és szociális jogok vonatkozásában „minimális alapkötelezettségeket” állapítottak meg, ilyennek tekinthető például az alapvető egészségügyi ellátás, az alapszintű lakhatás és az oktatás. Vannak, akik a kollektív jogokat alapjogoknak tekintik, mivel azok olyan védelmi keretrendszert alkotnak, amelyben azután majd érvényesíthetők lesznek az egyéni jogok. Ezekben a kérdésekben nincs teljes egyetértés vagy általánosan elfogadott elmélet, és a legtöbben továbbra is a jogok egyetemességének, oszthatatlanságának és egymástól való kölcsönös függésének fontosságát hangsúlyozzák.
A jogok számának szaporodásától függetlenül, olykor a tudomány fejlődése teszi szükségessé, hogy az emberi jogi normák alkalmazási körét új, kihívást jelentő területekre is kiterjesszük. Ezekről lesz szó a következőkben.

A tudomány fejlődése

Az egészségügy és az orvostudomány olyan területek, ahol újabb és újabb emberi jogok elismerésére kerül sor. Az új tudományos felfedezések egy sor etikai és emberi jogi kérdést vetnek fel, különösen a géntechnológia és a szerv- és szövetátültetések vonatkozásában. Az ezeken a szakterületeken elért technikai haladás következtében immár az élet mibenlétére kell választ találnunk.
Az Európa Tanács e kihívások egy részére egy új nemzetközi egyezménnyel válaszolt, a címe: Az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló Egyezmény (más néven Oviedói Egyezmény). Az 1997-ben elfogadott Egyezményt, amely iránymutatást tartalmaz néhány, az előző szakaszban bemutatott problémára, az Európa Tanács 35 tagállama írta alá, és 29 ratifikálta (köztük Magyarország is).

A legfontosabb cikkek összefoglalása:

• Az egyén örökletes genetikai állománya alapján történő hátrányos megkülönböztetésének minden formája tilos.
• Csak orvosi vagy orvosi kutatási célból lehet olyan vizsgálatokat végezni, amelyek genetikai betegségek előrejelzésére szolgálnak. Tehát abból a célból például nem, hogy megállapítsák a gyermek jövőbeli fizikai jellemzőit.
• Olyan beavatkozás, amelynek tárgya az emberi génállomány megváltoztatása csak megelőzési, diagnosztikus vagy gyógyítási indokból hajtható végre.
• A születendő gyermek nemének megválasztására nem elfogadható az orvosi segítséggel végzett reprodukciós technikák alkalmazása.
• Élő adományozótól átültetés céljából szerv- vagy szövetkivételt csak a befogadó gyógyításának érdekében lehet végrehajtani.

A géntechnológia képes valamilyen előre meghatározott céllal egy organizmus genetikai állományának módosítása révén megváltoztatni egy élő szervezet öröklött jellegzetességeit. Az ezen a területen elért haladás heves vitákhoz vezetett több különböző etikai és emberi jogi kérdésben, pl. engedélyezhető-e őssejtek megváltoztatása, amikor ez az egész szervezetben életre szóló, sőt generációkra kiható genetikai változást eredményez; vagy megengedhető-e klónozott élőlény létrehozása egy egyedi génből az ember esetében, ha ez pl. egerek és birkák esetében megengedett.

Kérdés: Kell-e korlátokat szabni annak, hogy a tudósok mit kutathatnak?

Az orvosi biotechnológia fejlődése révén ma már arra is lehetőség van, hogy felnőtt és magzati szerveket vagy szöveteket ültessenek át egyik testből a másikba. Ahogy a géntechnológia, ez a szakterület is fantasztikus esélyt kínál egyes emberek életminőségének javítására, sőt még arra is, hogy életeket mentsünk – azonban gondoljunk csak bele azokba a bonyolult problémákba, amelyeket a megnyílt lehetőségek hoztak felszínre:

• Ha egy élet megmenthető vagy minősége javítható egy holttestből vett szerv felhasználásával, ezt minden alkalommal meg kell próbálnunk? Vagy a holtest is tiszteletet érdemel?
• Hogyan tudjuk biztosítani, hogy minden rászoruló ember egyenlő eséllyel jusson transzplantátumhoz, ha ezen szervek csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre?
• Szükség lenne-e törvényekre a szervek és szövetek konzerválását illetően?
• Van a genetikailag módosított (GMO) ételeknek és tápoknak emberi jogi vonatkozásuk? Ha igen, mi az?

• Az ígéret szép szó…
• Milyen jogaink vannak?
• A tudomány fejlődése

• 1. fejezet -Emberi jogi nevelés és a Kompasz
• 2. fejezet -  Gyakorlatok az emberi jogi neveléshez
• 3. fejezet – Cselekvés az emberi jogokért
• 4. fejezet - Az emberi jogok rendszere
• 5. fejezet – Háttér-információk a globális emberi jogi témákhoz
• Függelék
• Fogalomtár