Az emberi jogok olyanok, akár a védőpajzs: oltalmaznak; ugyanakkor olyanok is, mint a szabályok: megmondják, hogyan kell viselkednünk. Hasonlítanak a bírákhoz is, hiszen jogorvoslatért fordulhatunk hozzájuk. Az emberi jogok elvont fogalmak, mint ahogy az érzelmek is, és akárcsak az érzelmek, emberi jogai is mindenkinek vannak – történjék bármi, léteznek.
Veszélybe kerülhetnek, mint a természet, ugyanakkor elpusztíthatatlanok, akár a lélek. Mindenkit egyformán érintenek, akár az idő múlása, amely nem tesz különbséget gazdag és szegény, idős és fiatal, fehér és fekete, magas és alacsony között. Tiszteletet biztosítanak számunkra, ugyanakkor arra köteleznek, hogy mi is tiszteljünk másokat. Az emberi jogok jelentését illetően nem feltétlenül értünk mindig egyet – ahogy a jóság, az igazság és az igazságosság fogalmával kapcsolatban sem –, de egyből ráébredünk, mit is jelentenek, amikor épp lábbal tiporják őket.

 Kérdés: Ön hogyan határozná meg, hogy mit értünk emberi jogok alatt? Hogyan magyarázná el, hogy mik is valójában?

A jog olyan igény, amelynek teljesítését megalapozottan követelhetjük. Jogom van a bevásárlókosaramban lévő árukhoz, ha azokat kifizettem. Az állampolgároknak joguk van elnököt választani, ha országuk alkotmánya ezt a jogot biztosítja. Egy gyermeknek joga van ahhoz, hogy elvigyék az állatkertbe, ha ezt szülei megígérték neki. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket az emberek jogosan elvárhatnak, amennyiben egy másik fél ígéretet tett vagy garanciát vállalt értük.
Az emberi jogok azonban különleges igények, a különbség pedig abban rejlik, hogy ezek nem függnek egy másik fél ígéreteitől vagy garanciáitól. Az élethez való jogunk nem függ másvalaki azon ígéretétől, hogy nem fog megölni minket. Lehet, hogy az életünk mástól függ, de a jogunk nem. Az élethez való jogunk csak egyetlenegy dologtól függ: attól, hogy emberek vagyunk.

Az emberi jogok elfogadása nem más, mint annak elfogadása, hogy egytől-egyig mindenki joggal kijelentheti: „bárki bármit is mond vagy csinál, engem megilletnek ezek a jogok, mert én is ugyanolyan emberi lény vagyok, mint te.” Az emberi jogok tehát minden emberi lényt születésétől fogva megillető, tőle elidegeníthetetlen jogok. Miért ne lehetne ezt a követelést meghatározott viselkedési előírások teljesítéséhez kötni? Miért ne követelhetnénk meg, hogy az emberek érdemeljék ki jogaikat?
Az emberi jogok iránti igény végső soron erkölcsi értékeken alapuló, morális követelmény. Az élethez való jog valójában azt jelenti, hogy senki sem veheti el az életemet tőlem, mert az helytelen volna. Innen nézve egyértelmű, hogy ezt az igényt nem kell alátámasztani. Valószínűleg a Kompasz minden olvasója egyetért ezzel, hiszen önmagunkra vonatkoztatva valamennyien elismerjük, hogy vannak az életünknek, létünknek olyan aspektusai, amelyeknek sérthetetlennek és érinthetetlennek kell maradniuk, mivel ezek létünk alapelemei: meghatározzák, hogy kik és mik vagyunk, és elengedhetetlenek emberi mivoltunkhoz és emberi méltóságunkhoz. Emberi jogok nélkül nem tudunk kiteljesedni. Az emberi jogok egyszerűen csak ennek az egyéni szinten való értelmezésnek a kiterjesztései a Földön élő minden egyes emberi lényre. Ha én ezekre igényt tartok, akkor ugyanúgy bárki más is igényt tarthat.

Kérdés: Miért helytelen megsérteni valaki más élethez való jogát? Miért helytelen másnak az életét elvenni? Vajon ez a két kérdés egy és ugyanaz?

Alapvető értékek

Két alapvető érték van, amelyek az emberi jogok eszméjének legbensőbb lényegét adja: az egyik az emberi méltóság, a másik az egyenlőség. Az emberi jogok úgy is értelmezhetők, hogy meghatározzák azokat az alapvető normákat, amelyek nélkülözhetetlenek a méltóságteljes élethez; egyetemességük pedig abból fakad, hogy minden ember egyenlő – ebben az értelemben legalábbis. Nem szabad és nem is lehet az emberek között különbséget tenni.
Ha ebben a két dologban hiszünk és ezeket értéknek tekintjük, akkor valójában nem is kell több ahhoz, hogy elfogadjuk az emberi jogok eszméjét. Ez a két érték aligha vitatható, éppen ezért az emberi jogokat a világ minden egyes kultúrája, minden egyes civilizált kormányzati rendszer és minden világvallás pártfogolja. Jószerivel egyetemesen elfogadott nézet, hogy az állam nem gyakorolhatja hatalmát korlátlanul vagy önkényesen; annak legalább olyan mértékben határt kell szabni, hogy a fennhatósága alatt élő egyének az emberi méltóság minimális követelményeinek megfelelő körülmények között élhessenek.

Ebből a két alapértékből fakad több más érték, melyek segítenek pontosabban meghatározni, hogy a gyakorlatban miként éljenek egymás mellett az emberek és a társadalmak. Például:
Szabadság – mivel az emberi akarat az emberi méltósághoz elválaszthatatlanul hozzátartozik. Amikor arra kényszerítenek, hogy akaratunk ellenére tegyünk valamit, az az emberi lélek meggyalázása.
Mások iránti tisztelet – mivel aki nem tanúsít tiszteletet mások iránt, az semmibe veszi személyiségüket és alapvető méltóságukat.
Megkülönböztetésmentesség – mivel az, hogy emberi méltóságában minden ember egyenlő, azt jelenti, hogy nem függhet az emberek tulajdonságaitól, hogy milyen jogokhoz és lehetőségekhez jutnak hozzá.
Tolerancia – mivel az intolerancia a másság tiszteletének hiányát jelzi; és figyelmen kívül hagyja, hogy az egyenlőség nem azonos az egyformasággal.
Igazságosság – mivel az emberek emberi mivoltukban egyenlőek, ezért igazságos bánásmódot érdemelnek.
Felelősség – mivel mások jogainak tisztelete azzal jár, hogy felelősséget vállalunk tetteinkért, és erőfeszítést teszünk minden ember jogának érvényesüléséért.

Az emberi jogok jellemzői

Meglehet, hogy a filozófusok még sokáig elvitatkoznak az emberi jogok természetéről, a nemzetközi közösség azonban már akkor lenyűgöző elkötelezettségről tett tanúbizonyságot, amikor 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (EJENY). Azóta a nemzetközi közösség az EJENY nagy jelentőségű alapvetéseit számos nemzetközi, regionális és nemzeti jogszabályba, dokumentumba átültette. Így aztán, noha az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata eredetileg nem bírt jogilag kötelező erővel, a benne foglalt normák jogi ereje ma már megkérdőjelezhetetlen, hiszen ezeket a normákat a későbbiek során egy sor kötelező erejű megállapodásba (más néven „egyezménybe” vagy „egyezségokmányba”) belefoglalták. Ezen elvek értelmében:

Az emberi jogok elidegeníthetetlenek
Ez azt jelenti, hogy nem veszíthetjük el őket, mivel eredendő jogok, azaz ember mivoltunkból fakadnak. Bizonyos körülmények között egyes jogok – de nem az összes – felfüggeszthetők vagy korlátozhatók. Például, ha valakit bűnösnek találnak egy bűncselekmény elkövetésében, akkor elvehetik a szabadságát; vagy országos szintű rendkívüli állapot kihirdetését követően az állam bizonyos, az emberi jogok védelmére vonatkozó kötezetettségeivel ellentétes intézkedéseket tehet, például a mozgás szabadságát korlátozva kijárási tilalmat rendelhet el.

Az emberi jogok oszthatatlanok, kölcsönösen összefüggnek és kapcsolódnak egymáshoz
Ez azt jelenti, hogy a különböző emberi jogok szerves kapcsolatban állnak egymással, és nem lehet egymástól elszigetelten kezelni őket. Az egyik jog élvezete több más jog élvezetétől is függ, és egyik jog sem fontosabb, mint a többi.

Az emberi jogok egyetemesek
Ez azt jelenti, hogy a világ minden táján minden emberre időbeli korlátozás nélkül és egységesen érvényesek. Az emberi jogok minden egyes embert megilletnek etnikai hovatartozás, bőrszín, nem, szexuális irányultság, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy bármely más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, születés, vagy bármely más körülmény alapján történő megkülönböztetés nélkül.

Meg kell jegyeznünk, hogy az emberi jogok egyetemessége semmilyen módon sem jelent fenyegetést az egyének vagy kultúrák sokszínűségére nézve. Az egyetemesség nem azonos az egyformasággal. A sokszínűség egy olyan világot feltételez, ahol mindenki egyenlő, és egyenlő mértékben méltó a tiszteletre. Az emberi jogok valamennyi emberre kiterjedő minimumszabályok, azonban minden állam és társadalom szabadon meghatározhat és alkalmazhat magasabb szintű védelmet előíró és közelebbről meghatározott normákat. Például a gazdasági, szociális és kulturális jogokat illetően a kötelezettségvállalás arra terjed ki, hogy az államok olyan intézkedéseket hoznak, amelyek fokozatosan biztosítják ezeknek a jogoknak a teljes körű gyakorlását, ugyanakkor nincs olyan előírás, hogy ennek elősegítése érdekében például adót kellene emelniük. Az egyes országok és társadalmak önállóan, saját körülményeik függvényében dönthetnek arról, hogy milyen intézkedéseket fogadnak el.

Történeti áttekintés

Annak a felfogásnak a gyökereit, hogy az embereknek veleszületett jogaik vannak, számtalan kultúrában és hagyományban megtaláljuk. Sok nagy tekintélyű vezető és történelmi jelentőségű magatartási szabályrendszer példája bizonyítja, hogy az emberi jogokban megtestesülő értékrend nem „nyugati találmány”, és nem is a XX. század terméke, hanem válasz az egyetemes emberi igényekre és az igazság utáni vágyra. Minden emberi társadalomnak voltak (és vannak) igazságeszményei és az igazságszolgáltatást biztosító – olykor szóban hagyományozott, máskor írott – szabályrendszerei, noha ezek nem mindegyike maradt fönn.

Ókor

• Az egyik első írásba foglalt törvénykönyv megalkotása (i.e. XVIII. sz.) Babilónia királya, Hammurabi nevéhez fűződik. Ebben a következő fogadalmat tette: „előmozdítom, hogy igazságosság uralkodjon a királyságban, elpusztítom a gonoszokat és bűnösöket, az erőseket pedig eltántorítom a gyengék elnyomásától, […] világosságot teremtek az országban, és a nép javát szolgálom”.
• Az ókori Egyiptom egyik fáraója (i.e. 2000 körül) állítólag ezt az intelmet intézte alattvalóihoz: „Amikor Felső- vagy Alsó-Egyiptomból kérelmező érkezik […], akkor bizonyosodj meg afelől, hogy minden törvény szerint lett elvégezve, a szokásokat figyelembe vették, és minden egyes ember jogát tiszteletben tartották”.
• Nagy Kürosz, Perzsia (i.e. 539 körül) királya rendeleteiben felszabadította a rabszolgákat, és elismerte a királyságában élő népek szabadsághoz és biztonsághoz való jogát, a vallásszabadságot, a szabad költözködéshez való jogot, továbbá néhány társadalmi és gazdasági jogot.
• Konfucius (más írásmód szerint: Kung Fu-ce, i.e. 500 körül) tanításainak középpontjában az együttérzés („ren”) és a mások iránti szeretet áll. Tőle származik az a mondás, hogy „amit nem kívánsz magadnak, te se tedd embertársadnak”. Dr. Peng-chun Chang, a konfucianizmus kínai szakértője, aki aktív szerepet vállalt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megfogalmazásában, úgy vélekedett, hogy az emberi jogok eszméinek alapjait a konfucianizmus fektette le.
• Zayn ul-Abidin Ali ibn al-Husszein imám i.sz VIII. század elején írta meg „Értekezés a jogokról” című művét. Tudomásunk szerint ez az első olyan írás, amelyik taglalja – az adott kor felfogásának megfelelően – a főbb jogokat, továbbá az első törekvés arra, hogy a jogokat ne azok negatív oldaláról közelítsék meg. Az Értekezés 50 jogot sorol fel módszeresen; ezek szellemiségét erősen áthatják a korai iszlám előírások.
• A nyugat-afrikai Mande Karta vagy más néven Kurukan Fuga Karta (i.sz. 1236 körül) – a Mali Birodalom szájhagyomány útján fennmaradt alkotmánya – olyan elveket fogalmazott meg, mint a decentralizáció, a környezetvédelem, az emberi jogok és a kulturális sokszínűség.

• Az afrikai ubuntu világnézet ember voltunk lényegét ragadja meg. Az ubuntu a közösség valamennyi tagjának tiszteletét, a vendégszeretetet és nagylelkűséget állítja középpontba. Az ubuntu eszmerendszer így foglalható össze: „az egyén a többi emberen keresztül válik emberré”. Ez az elgondolás kiemelkedő jelentőségű az emberi jogokra nézve. Ha a többi emberen keresztül vagyunk emberek, akkor mások emberi méltóságának megalázása minket is megaláz – ennél fogva védenünk és tisztelnünk kell mások jogait, megbocsátást kell gyakorolnunk és nyernünk.

Kérdés: A történelem során az Ön hazájában kik (mely politikusok, írók, költők, egyházi személyek) szálltak síkra vagy küzdöttek az emberi jogi értékekért?

XIII–XVIII. század

Az egyetemes emberi jogok eszméje azokból az elképzelésekből született, amelyeket az évszázadok során a világ különböző civilizációi az emberi méltóságról és az egymás iránti tiszteletről alkottak. Az az elhatározás azonban, hogy a tiszteletet követelményét törvényben is rögzítsék, még generációkig váratott magára. Gyakran bizonyos történelmi események hatására merül fel az igény a jogok jogszabályba való foglalására. Az alábbi lista természetesen nem teljes; ahogy bővülnek ismereteink más kultúrák történelméről, minden bizonnyal nyomára bukkanunk még más olyan eseményeknek is, amelyek történelmi jelentőségű lendületet adtak e jogok törvénybe iktatásához.

• Az angol nemesek és egyházi személyek által 1215-ben megfogalmazott Great Charter of Liberties (Magna Carta Libertatum, „Nagy Szabadságlevél”) rendelkezései arra kötelezték a királyt, hogy tartsa be a törvényeket. Mivel a Magna Charta elsősorban a kiváltságosok (a nemesség) jogait védte, ezért nem mondhatjuk, hogy kifejezetten az emberi jogokról szólna. Ugyanakkor a szabadságok széles körben idézett dokumentumává vált, mert korlátozta a király hatalmát, és elismerte más emberek szabadságait és jogait.

• 1689-ban az angol parlament törvényt hozott, mely szerint a továbbiakban nem tűri, hogy a király beavatkozzon a parlament ügyeibe. A Bill of Rights („Jogok törvénye”) megtiltotta az uralkodónak, hogy a parlament hozzájárulása nélkül felfüggessze a törvényeket, rendelkezett arról, hogy a parlament tagjainak megválasztása szabadon kell hogy történjék, továbbá kinyilatkoztatta, hogy a parlament tagjait az ott elmondott beszédeikért sem bíróság, sem más nem vonhatja felelősségre.
• Hugo Grotiust (eredeti nevén Huig de Groot 1583–1645) a nemzetközi jog megteremtőjeként tisztelik. A háború és béke jogáról (De iure belli ac pacis libri tres) című könyvében felveti a természetjogon (ius naturae) alapuló általános elvek rendszerének bevezetését. Grotius úgy gondolta, hogy a helyi törvényektől és szokásoktól függetlenül ennek minden nemzetre nézve kötelezőnek kellene lennie. Európában a XVII. és a XVIII. század folyamán számos filozófus fejlesztette tovább a természetjogi szemléletet.
• John Locke (1689) dolgozta ki azt az elméletet, mely szerint minden ember természettől fogva rendelkezik bizonyos jogokkal, vagyis ezekkel nem valamilyen kormány vagy a törvény ruházza fel őket. A kormányzat hatalmának legitimitása valójában azon alapul, hogy mennyire tartja tiszteletben ezeket a természetes jogokat. Az idők során az az elgondolás, hogy ezeknek a természetes jogoknak bizonyos törvényi védelmet kell biztosítani, egyre szélesebb körben elfogadottá vált, és néhány ország alkotmányában is kifejezésre jutott. Ez a felfogás fogalmazódott újra az emberi jogokban, amelyek azonos álláspontot tükröznek a kormányzat és állampolgár viszonya tekintetében is.
• 1776-ban az észak-amerikai brit gyarmatok többsége elfogadta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát, amelyben kimondta elszakadását a Brit Birodalomtól. A Nyilatkozat szövege jórészt Locke és Montesquieu természetjogi elméletén alapul. Azon meggyőződés alapján, miszerint az állam hatalmának korlátozása és a szabadságok védelme feltétlenül szükséges, a Nyilatkozat olyan eszmék előtt nyitott utat, mint a jogok elidegeníthetetlensége, az egyén jogainak védelme, a szólásszabadság, a sajtószabadság, a petíciós jog, a gyülekezés szabadsága, a magánélet védelme; a tisztességes tárgyaláshoz való jog; a törvény előtti egyenlőség és a vallásszabadság.

• 1789-ben a francia nép megdöntötte a királyságot, és kikiáltotta az Első Francia Köztársaságot. A forradalom eredményeként született meg az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, melyben a felvilágosodás jelentős alakjainak – többek között Voltaire, Montesquieu, az enciklopédisták és Rousseau – gondolatai öltöttek testet. Az egyházi személyek, nemesek és közemberek képviselői által megfogalmazott Nyilatkozat szembehelyezkedett a monarchia politikai rendszerével és jogrendjével, és a szabadságot, a tulajdonhoz való jogot, a biztonságot, valamint az elnyomással való szembeszegülés jogát az ember természetes jogaként határozta meg. A monarchiában biztosított arisztokratikus előjogok rendszerét a törvény előtti egyenlőség elvével helyettesítette. A társadalmat azonban súlyos egyenlőtlenségek jellemezték, és még hosszú időnek kellett eltelnie és több generációnak felnőnie ahhoz, hogy a mindenkire egyformán érvényes jogok és a jogegyenlőség eszméje valósággá váljon.

Az emberi jogok nemzetközivé válása: a rabszolgaságra és a munkakörülményekre vonatkozó megállapodások

A XIX. és XX. században számos emberi jogi kérdés – elsősorban a rabszolgaság, jobbágyság, szolgaság, az embertelen munkakörülmények és a gyermekmunka – került a figyelem homlokterébe, immár nemzetközi szinten. Nagyjából erre az időre tehető az emberi jogokra vonatkozó első nemzetközi szerződések megszületése. Ezek a megállapodások ugyan hasznos védelmet biztosítottak, azonban még csupán az államok kölcsönös kötelezettségvállalásain alapultak. Ez szöges ellentétben áll a modern emberi jogi megállapodásokkal, ahol a kötelezettségek közvetlenül a jogokat birtokló egyén felé állnak fenn.

• A rabszolgatartást a XIX. században tiltották be Angliában és Franciaországban. 1890-ben a Brüsszeli Konferencia résztvevői elfogadtak egy nemzetközi egyezményt, melyben az aláíró felek kijelentették határozott szándékukat az afrikai rabszolgák kereskedelmének megszüntetésére. Az egyezményt az idők során 18 állam ratifikálta.

• A megállapodások egyike sem foglalkozott azonban a kényszermunkával és az embertelen munkakörülményekkel.Habár a rabszolgaság tárgyában 1926-ban Genfben aláírt nemzetközi egyezmény megtiltotta a rabszolgaság minden formáját, a kényszermunka egészen az 1940-es évek derekáig általános gyakorlat maradt.
• A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (angol rövidítéssel: ILO) 1919. évi létrehozása azt a meggyőződést tükrözte, hogy egyetemes és tartós béke csak a társadalmi igazságosság talaján épülhet. Az ILO átfogó nemzetközi munkajogi rendszert dolgozott ki olyan értékek védelmében, mint a tisztességes és produktív munka, továbbá a szabadság, a méltányosság, a biztonság és a méltóság.
• A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet munkájának egyik fontos eleme a gyermekmunka – különösen a gyermekmunka legrosszabb formáinak – felszámolása. A mai napig szerteágazó tevékenységet fejt ki ezen a területen, többek között a gyermekmunka betiltására vonatkozó nemzetközi egyezmények megalkotása útján. Ilyen például a 182. számú Egyezmény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és a 138. számú Egyezmény a foglalkoztatás alsó korhatáráról.
• 1899 és 1977 között több fontos egyezmény született a nemzetközi humanitárius jog területén, ahol szintén viszonylag korán elindult a nemzetek közti együttműködés. A nemzetközi humanitárius jog a fegyveres konfliktusokra vonatkozóan szab meg magatartási normákat. Noha természetesen sok esetben – például a foglyokkal való bánásmódot illetően – átfedést mutat az emberi jogokkal, a fegyveres konfliktusok számos egyéb vetületével kapcsolatban sokkal célzottabb és részletesebb szabályokat állapít meg, így például a megengedett vagy tiltott fegyverhasználat és hadászati taktikák tekintetében.

Kérdés: Ön szerint miért merült fel a nemzetközi egyezmények iránti igény, ahelyett, hogy megelégedtek volna azzal, hogy az egyes országok saját belső szabályokat alkotnak?

XX. század

A XX. században még nagyobb teret nyert az a szemlélet, hogy az emberek jogait törvényekkel kell védeni az állam hatalmi túlkapásaival szemben; ehhez jelentősen hozzájárult a Népszövetség és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet létrejötte, és a két szervezetnek a kisebbségek jogaival kapcsolatos, továbbá a munkaügyi és más jogok terén kifejtett munkája. Az államok elismerték annak fontosságát, hogy ezeket a jogokat írásba foglalják és törvényben szentesítsék, ily módon a korábban említett dokumentumok számos modern emberi jogi egyezmény előfutárai lettek. Mégis, alapvetően a II. világháború volt az az esemény, amely felgyorsította az emberi jogok ügyének nemzetközi szintre emelkedését. A háború során elkövetett szörnyű gaztettek – többek között a holokauszt és a súlyos háborús bűnök – megismétlődésének elkerülésére megalakult egy újabb nemzetközi jogi szervezet, az Egyesült Nemzetek Szervezete, és ami a legfőbb, megszülettek a mai értelemben vett emberi jogok.
Az ENSZ 1945. június 26-án aláírt Alapokmánya is tükrözi ezt a szándékot, amikor a szervezet elsődleges céljait így fogalmazza meg: „elhatározván azt, hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól […], hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők […] egyenjogúsága mellett”.
Az Emberi Jogok Bizottsága (az ENSZ egyik szervezete) által kidolgozott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a Közgyűlés 1948. december 10-én fogadta el. A Nyilatkozat vitán felül korszakalkotó jelentőségű, és a mai napig a legfontosabb nemzetközi emberi jogi dokumentum. Noha eredetileg nem szánták kötelező erejűnek, inspirációként szolgált számos nemzetközi, regionális és nemzeti emberi jogi kötelezettségvállaláshoz. A nemzetközi közösség azóta kulcsfontosságú egyezmények egész sorát alkotta meg és fogadta el, hogy biztosítsa ezeknek az alapelveknek az érvényre jutását.Ezen nemzetközi megállapodások közül néhányat részletesebben is tárgyalunk a fejezet későbbi részében.

Emberi jogok szerte a világon

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadását követően a világ több térsége saját rendszert alakított ki az emberi jogok védelmére, amelyek az ENSZ rendszerével párhuzamosan működnek. Regionális emberi jogi intézmények alakultak ki Európában, az amerikai kontinensen és Afrikában is. Az arab világ és a délkelet ázsiai térség is tett már lépéseket a regionális emberi jogi szabályok intézményesítéséért. Ugyanakkor a világ e részén a legtöbb ország szintén ratifikálta az ENSZ főbb nemzetközi szerződéseit és egyezményeit, amellyel kinyilvánították egyetértésüket az általános elvekkel, és önkéntesen kötelezőnek ismerték el magukra nézve a nemzetközi emberi jogi szabályokat.

Európában az Európa Tanács feladata a különféle emberi jogi normák és mechanizmusok megszilárdítása és az emberi jogi értékek fölötti őrködés. Szerepét a későbbiekben részletesebben ismertetjük, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Egyezményén és az Emberi Jogok Európai Bíróságán keresztül kifejtett tevékenységére.
Az Európa Tanács mellett az Európai Unió, továbbá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is fontos feladatokat lát el.

Az Európai Unió emberi jogok védelme iránti elkötelezettségének új lendületet adott a 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni szerződés, amely teljes jogerőre emelte az Európai Unió Alapjogi Chartáját. A polgári, politikai, szociális és gazdasági jogokat egyaránt tartalmazó Charta mind az Európai Unió, mind a tagállamok számára – amennyiben uniós jogot hajtanak végre – előírja ezeknek a jogoknak a tiszteletben tartását. Az Európai Unió Bírósága hatályon kívül helyezi a Charta rendelkezéseit sértő uniós jogszabályokat, és ellenőrzi, hogy a tagállamok betartják-e a közösségi jogot, noha a végrehajtás gyakorlati megvalósításáról való döntés a tagállamok bíróságainak hatáskörébe tartozik. A Charta a következő hat fejezetre (címre) osztva ismerteti a jogokat: méltóság, szabadságok, egyenlőség, szolidaritás, a polgárok jogai és igazságszolgáltatás. A „méltóság” címszó alatt szerepel többek között az élethez való jog, továbbá a kínzás, a rabszolgaság és a halálbüntetés tilalma; a „szabadságok” címszó alatt a magánélet tiszteletben tartásának joga, a házasságkötéshez való jog, a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság, a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadsága, az oktatáshoz való jog, a munkavállaláshoz való jog, a tulajdonhoz való jog és a menedékjog; az „egyenlőség” címszónál a gyermekek és idősek jogai; a „szolidaritás” részben a szociális jogok és a munkavállalókat megillető jogok – például a tisztességes munkafeltételekhez való jog és az indokolatlan elbocsátással szembeni védelem – és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés joga; a „polgárok jogai” címszónál a választójog és a szabad mozgás joga, míg az „igazságszolgáltatás” címszó alatt a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog és az ártatlanság vélelme.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (Fundamental Rights Agency – FRA) olyan szakértői testület, amely EU-szerte elemzéseket készít az alapvető jogok helyzetéről, és tanácsokat és információkat nyújt annak javításához. Nincs ellenőrzési hatásköre, ehelyett az érintett intézményekkel való egyeztetés és együttműködés útján segíti elő az alapvető jogok jobb érvényre jutását.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) összesen 57 európai, közép-ázsiai és észak-amerikai államot tömörít. Noha elsődleges feladata nem az emberi jogok védelme, a biztonság ügyének átfogó megközelítése miatt igen szerteágazó tevékenységet fejt ki, foglalkozik például az emberi jogok, a nemzeti kisebbségek, a demokrácia előmozdítása, a rendfenntartási stratégiák, a terrorizmus-elhárítás ügyével, továbbá gazdasági és környezetvédelmi kérdésekkel is. Az EBESZ emberi jogi feladatait a varsói székhelyű Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) látja el, amely az EBESZ teljes térségében aktív szerepet vállal a választási megfigyelések lebonyolításában, a demokratikus fejlődés elősegítésében, továbbá az emberi jogok, a tolerancia, a megkülönböztetésmentesség és a jogállamiság érvényre juttatásában. Fiatalokra irányuló tevékenységük kiterjed többek között az emberi jogi nevelésre, továbbá az antiszemitizmus és iszlamofóbia elleni küzdelemre.

Az amerikai régióban az emberi jogok norma- és védelmi rendszere az 1948. évi Emberi Jogok és Kötelességek Amerikai Nyilatkozatára és az 1969. évi Amerikai emberi jogi egyezményre vezethető vissza. Több, konkrét emberi jogi probléma megoldását célzó egyezmény is született, például a menekültek, a kínzás megelőzése és szankcionálása, a halálbüntetés eltörlése, az erőszakos körülmények közti eltűnések, a nők elleni erőszak, a környezetvédelem stb. tárgyában.

Az ember és népek jogainak afrikai chartája 1986 októberében lépett hatályba, és mostanáig 54 ország ratifikálta. A Charta azért is érdekes, mert több hangsúlybeli különbséget mutat a világ többi részén elfogadott egyezményekkel összehasonlítva:

• Az európai és amerikai egyezményekkel ellentétben az Afrikai Charta kiterjed mind a szociális, gazdasági és kulturális, mind a polgári és politikai jogokra.
• Az Afrikai Charta túlmutat az egyén jogain, és a népek kollektív jogairól is rendelkezik.
• A Charta azt is leszögezi, hogy az egyéneknek a jogok mellett kötelességei is vannak, és fel is sorol bizonyos kötelességeket, amelyek a családdal, a társadalommal, az állammal és a nemzetközi közösséggel szemben állnak fönn.

Kérdés: Ön szerint miért állapít meg egy emberi jogi karta kötelességeket is? Mit gondol, minden emberi jogi dokumentumban fel kellene sorolni őket? 

Az Arab Emberi Jogok Bizottsága 1968 óta fejti ki tevékenységét az arab régióban, az emberi jogok előmozdításával kapcsolatos hatásköre azonban igen korlátozott. Az Arab Liga államai 2004-ben fogadták el az Emberi jogok arab chartájának módosított változatát, amely azután 2008-ban lépett hatályba.

Ez a dokumentum szociális, gazdasági, valamint polgári és politikai jogokat egyaránt megfogalmaz, és hivatkozik az arab államok közös civilizációs értékeire is. A Charta hatálybalépése és az ahhoz kapcsolódó – az Arab Emberi Jogi Bizottság és az Arab Emberi Jogok Albizottsága hatáskörébe utalt – ellenőrzési mechanizmusok bevezetése kedvező fogadtatásban részesült, hiszen ezek az emberi jogok térségbeli érvényesítésének bíztató jelei. Mindazonáltal a Chartát súlyos kritika is érte, többek között azért, mert nem tiltja a kegyetlen büntetéseket, kizárólag az állampolgárok számára garantál gazdasági és szociális jogokat, bizonyos jogok gyakorlását az iszlám saríától tesz függővé, engedélyezi a gyermekek halálbüntetését, ha az adott ország törvénye így rendelkezik, továbbá mert engedélyezi a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság törvény általi korlátozását.

A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) 2009-ben létrehozta a Kormányközi Emberi Jogi Bizottságot, amely tanácsadó testületként működik. Feladata az emberi jogok előmozdítása és a 10 ASEAN tagország emberi jogi téren való együttműködésének koordinálása. Alapító okirata szerint a Bizottság biztosítja „olyan nemzetközi emberi jogi alapelvek tiszteletben tartását, mint az emberi jogok és alapvető szabadságok egyetemessége, oszthatatlansága, kölcsönös összefüggése és egymáshoz kapcsolódása, továbbá a pártatlanság, az objektivitás és a megkülönböztetésmentesség, valamint a szelektív jogalkalmazás, a kettős mérce és az átpolitizálás elkerülése”. A Bizottság 2012-ben megfogalmazta az ASEAN emberi jogi nyilatkozatát, és azt a tagországok még abban az évben egyhangúlag elfogadták.

Hogyan élhetünk jogainkkal?

Az emberi jogok mindannyiunkat megilletnek. De vajon hogyan élhetünk velük? Az teljesen nyilvánvaló, hogy a puszta létük nem elegendő ahhoz, hogy véget vessünk az emberi jogok lábbal tiprásának; mindannyian tudjuk, hogy ilyen nap mint nap, a világ minden részén előfordul. Akkor számítanak valamit egyáltalán? Hogyan érvényesíthetjük a jogainkat?

Kérdés: Tudja, mi a teendő, ha megsértik az emberi jogait? 

Ismerje meg jogait!

A következő szakaszban szemügyre vesszük azoknak a jogoknak a különböző típusait, amelyeket nemzetközi jog véd. Ugyanis csak akkor kezdhetünk különböző módokon fellépni a jogok védelmében, ha ismerjük, hogy az emberi jogi előírások az emberi lét mely aspektusaira vonatkoznak, és tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a nemzetközi jogi szabályok milyen kötelezettségeket rónak a kormányzatokra. Bemutatjuk, hogy függetlenül attól, mely területen jelenik meg az igazságtalanság – szegénység, környezetkárosítás, egészségügy, munkakörülmények, politikai elnyomás, választójog, géntechnológia, kisebbségek ügyek, fegyveres konfliktusok, népirtás és még sorolhatnánk –, annak szinte mindig van emberi jogi vetülete. Napjainkban is számos új emberi jogi probléma merül fel.
Néhány, az emberi jogi jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos problémával a „kérdezz – felelek” szakaszban foglalkozunk majd, ahol tömör feleletet adunk az emberi jogok témájában leggyakrabban felmerülő kérdésekre. Aki többet szeretne megtudni arról, hogy például az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz vagy a megfelelő munkakörülményekhez való jogunkat miként védelmezhetjük hatékonyabban, annak érdemes elolvasnia adott témával kapcsolatos részt az 5. fejezetben.

Jogi eljárások alkalmazása

A következőkben áttekintjük azokat a már meglévő jogi mechanizmusokat, amelyek az emberi jogok védelmét szolgálják. Európában – de Afrikában és Amerikában is – működik emberi jogi panaszok vizsgálatára szakosodott bíróság. Európában ilyen ügyekkel az Emberi Jogok Európai Bírósága foglalkozik. Ha egy adott panasz nem tartozik az Emberi Jogok Európai Bíróságának hatáskörébe, még akkor is léteznek olyan egyéb eljárások, amelyek segítségével az államok felelősségre vonhatók, és rákényszeríthetők, hogy tartsák be az emberi jogi egyezményekben foglalt kötelezettségeiket. A jogszabály léte már önmagában is segítség, akkor is, ha éppen nincs olyan jogi eszköz, amellyel az állam rákényszeríthető a törvénykövető magatartásra.

Lobbizás, kampányolás és aktivizmus

Az egyesületek, civil szervezetek, jótékonysági szervezetek, és más állampolgári kezdeményezések egyik fontos feladata az, hogy nyomást gyakoroljanak az államokra. Ezt a témát az aktivizmussal és a civil szervezetek tevékenységével foglalkozó szakaszban fejtjük ki bővebben. Az ilyen szervezetek munkája különösen fontos az „utca embere” számára, egyrészt, mert ezek gyakran felvállalnak egyéni eseteket, másrészt, mert ezek lehetőséget nyújtanak arra, hogy az átlagember is kivehesse részét mások emberi jogainak védelmezésében – végtére is ezeket a szervezeteket átlagemberek alkotják. Azt is megmutatjuk majd, hogy miként segítik az emberi jogok érvényesülését, valamint néhány példát is láthatunk sikeres ténykedésükre.

Kérdés:  Ön részt vett-e valaha valamilyen emberi jogi kampányban vagy tevékenységben?

Hogyan lehet bekapcsolódni?

A 3. fejezet, amelynek címe: Cselekvés az emberi jogokért, a mindennapok szintjén mutat be különféle cselekvési módokat, és számos példát kínál olyan akciókra, amelyekben Ön is részt vehet. Az ifjúsági csoportok jelentősen hozzájárulhatnak az államokra vagy nemzetközi testületekre való nyomásgyakorláshoz, továbbá az emberi jogi jogsértések megelőzéséhez vagy nyilvánosságra kerüléséhez. Az itt felhozott példák konkrét cselekvési lehetőségeket mutatnak be, amelyeket saját csoportja vagy bármilyen más csoport is kipróbálhat, továbbá mélyebb bepillantást nyújtanak a nem kormányzati szervezetek mindennapi munkájába.

Emberi jogi dilemmák

Annak, aki síkra száll az emberi jogokért, számolnia kell egy sor akadállyal. Először is: vannak olyan kormányok, politikai pártok vagy jelöltek, valamint olyan szereplők a társadalmi és gazdasági szférában, sőt, a civil társadalomban is, akik anélkül élnek emberi jogi szófordulatokkal, hogy valóban elköteleznék magukat az emberi jogi célok mellett. Ez olykor annak tudható be, hogy nincsenek tisztában azzal, mit is jelentenek, feltételeznek az emberi jogi normák. Más esetekben szándékos visszaélésről van szó, ahol a cél az, hogy az emberi jogok tisztelőiként tetszelegve jó színben tűnjenek fel a világ előtt. Másodszor: akadnak olyan kormányok, politikai pártok, jelöltek vagy civil szervezetek, akik másokat bírálnak az emberi jogok megsértéséért, de maguk sem tartják be az emberi jogi normákat, vagyis kettős mércét alkalmaznak. Harmadszor: előfordulhatnak olyan esetek, amikor az emberi jogok korlátozása mások jogainak védelmére hivatkozva következik be. Olykor teljes joggal, hiszen az emberi jogoknak is vannak határai: senki nem gyakorolhatja jogait mások jogainak kárára. Körültekintőnek kell lennünk azonban, hogy „mások emberi jogainak védelme” ne csupán üres kifogás legyen a korlátozások bevezetésére. Az aktív civil társadalom és a független bíróságok fontos szerepet játszanak az ilyen esetek feltárásában, ellenőrzésében. Negyedszer: vannak olyan esetek, amikor az egyik csoport jogainak védelme önmagában is mások jogainak korlátozásával jár. Ez utóbbit meg kell különböztetni a jogok korlátozásának fent említett eseteitől, ami néha bizony elég nehéz feladat.

Jogok ütközése

Olykor azonban maguk a jogok kerülnek konfliktusba egymással. „Jogok ütközéséről” beszélünk, amikor különböző emberi jogok ellentmondanak egymásnak, vagy amikor különböző személyek ugyanazon emberi jogai ütköznek. Ez utóbbira példa, amikor két betegnek új szívre van szüksége a túléléshez, ám csak egyetlen átültethető szív áll rendelkezésre. Ekkor az egyik beteg élethez való joga ütközik a másik beteg ugyanezen emberi jogával. Az eutanázia esetén az egyén élethez való joga áll összeütközésben azzal a jogával, hogy meghalhasson, vagy hogy ne bánhassanak vele megalázó módon. Ekkor ugyanannak a személynek az emberi jogai ütköznek. Az is gyakran előfordul, hogy különböző emberek különböző emberi jogai kerülnek összeütközésbe. Ez történt abban az esetben is, melynek kapcsán az oslói zsidó közösség panaszt nyújtott be a norvég állam ellen az ENSZ Faji Diszkrimináció Felszámolásával Foglalkozó Bizottságához. 2000-ben egy „Bootboys” nevű csoport felvonulást rendezett Rudolf Hess náci vezér tiszteletére. A résztvevők katonai jellegű egyenruhát viseltek, és a felvonulás vezetője, Terje Sjolie antiszemita beszédet mondott, ami után az egybegyűltek többször is náci karlendítéssel tisztelegtek, és azt kiabálták: „Sieg Heil”. Ebben az ügyben Sjolie véleménynyilvánítási szabadsága ütközött a zsidó közösség azon jogával, hogy ne érje őket hátrányos megkülönböztetés. Az ENSZ Bizottság döntése szerint Sjolie kijelentései a rasszista felsőbbrendűség és a gyűlölet eszméit hirdették, következésképp beszéde különösen sértőnek minősül, és mint ilyet, nem védi a szabad véleménynyilvánításhoz való jog.

Kulturális hagyományok

„A hagyományos kulturális szokások olyan értékeket és nézeteket tükröznek, amelyeket a közösség tagjai gyakran generációkra visszamenően ápolnak. A világon minden közösségnél megtalálhatók a csak rá jellemző hagyományos kulturális szokások és nézetek; ezek némelyike a csoport valamennyi tagja számára hasznos, míg mások egy meghatározott csoportra – például a nőkre – nézve károsak. A káros tradicionális szokások közé tartozik többek közt a női nemi szerv megcsonkítása; a nők kényszeretetése; a korai házasságkötés; azok a különféle tabuk és szokások, amelyek miatt a nők nem gyakorolhatnak ellenőrzést saját termékenységük fölött; a táplálkozási tabuk és a tradicionális szülési eljárások; a fiúgyermekek előnyben részesítése és ennek hatása a leánygyermekek helyzetére; a leánycsecsemők meggyilkolása; a korai terhesség; és a kötelező hozomány. Annak ellenére, hogy károsak és sértik a nemzetközi emberi jogi szabályokat, ezek a szokások továbbra is tartják magukat, mert senki nem kérdőjelezi meg őket, és azoknak a szemében, akik követik ezeket a szokásokat, ez az erkölcsösség ismérve.”[i]
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága

Azoknak a szokásoknak a körét, amelyek ártalmasak a nők és gyermekek egészségére nézve, és megsértik a nemzetközi emberi jogi normákat, összefoglaló néven gyakran „káros tradicionális gyakorlatoknak” nevezzük. Ez korántsem jelenti azt, hogy minden hagyományos eljárás káros és sérti az emberi jogokat, amikor viszont igen, akkor képesnek kell lennünk arra, hogy megkérdőjelezzük és kezeljük őket.
Számos kultúrában bevett gyakorlat az elrendezett házasság, amikor a fiatal lányoktól – és férfiaktól is – elvárják vagy megkövetelik, hogy házasodjanak össze valakivel, akit a család választott ki, gyakran igen fiatal korban (az elrendezett házasság nem azonos kényszerházassággal). Vajon ezt a szokást nem kellene betiltani, hogy a gyermekek és fiatalok jogait megóvjuk? Vagy netán ezzel semmibe vennénk egy kulturális tradíciót?
Egy másik példa a női nemi szerv megcsonkításának hagyománya, amit a mai napig több országban gyakorolnak. Ezrek szenvednek e tradíció következményeitől, amit a legtöbb ember nagy valószínűséggel a jogok súlyos megsértésének tart. Minek tekintsük hát a női nemi szerv megcsonkítását? Olyan kulturális sajátosságnak, amelyet tolerálnunk kell, vagy a testi épséghez és az egészséghez való jog megsértésének?

Abból, hogy valamennyi ember összes emberi jogát védelmezni kell, egyenesen következik a káros hagyományos gyakorlatok elutasítása. Senkitől sem tagadhatók meg emberi jogai és méltósága a hagyományra és kultúrára hivatkozva, már csak azért sem, mert a hagyományok és kultúrák nincsenek kőbe vésve, hanem változnak és fejlődnek: ami igaz volt húsz éve, az gyakran a mai fiatalok számára értelmetlen. A káros tradíciók arra is felhívják a figyelmet, hogy az emberi jogok ügyének előmozdításához szükség van nevelési-oktatási munkára és programokra. Számos olyan káros tradicionális szokás létezik, amelynek a megszüntetéséhez nem elég, ha csupán fellépünk ellenük és elítéljük őket. Ahhoz, hogy el is érjünk valamit, felvilágosításra, képzésre van szükség, és valamennyi érintett bevonására. Noha a nemzetközi emberi jogi szerződések betartatása végső soron az azokat aláíró államok felelőssége, ezeket a szokásokat az egyének tartják életben, akiket gyakran családjuk és közösségük is támogat. A változáshoz nem elég a hatalmi szó: az egyetlen mód arra, hogy az emberi jogok előmozdítása összeegyeztethető legyen azzal, amit akár sajátos kulturális jogoknak és szokásoknak is felfoghatunk, az a rendszeres oktatás, képzés, felvilágosítás az érintett családok és közösségek körében.

Kérdés: Melyik előbbre való? A kulturális értékek vagy az egyetemes emberi jogok?

Egy nemes cél nevében

A nemzetközi közösség néha azzal a céllal alkalmaz szankciókat, hogy megbüntesse azokat a rezsimeket, amelyek az emberi jogokat rendszeresen semmibe veszik. Ilyen intézkedés lehet, amikor megtiltják a kereskedelmet a jogsértő országgal, nyomást gyakorolva annak kormányára, hogy változtasson politikáján. Ezeket a határozatokat néha egyetlen ország hozza egyoldalúan, máskor pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Néhány ország esetében ez teljes elszigetelődést eredményezett: Dél-Afrikát szégyenletes apartheid rendszere miatt évekig bojkottálták, az elmúlt évtizedek alatt pedig szankciókkal sújtották Irakot, Észak-Koreát, Iránt és más országokat. Kétségtelen, hogy az ilyen szankciók a civil lakosságot is sújtják, és különösen a társadalom legelesettebb rétegei szenvednek a hatásaitól. Vajon ez elfogadható eszköz arra, hogy a nemzetközi közösség véget vessen egy-egy országban az emberi jogok megsértésének?
Az Intervenció és Állami Szuverenitás Nemzetközi Bizottsága A védelmi felelősség című jelentésében körültekintésre int, és arra, hogy a válaszlépések helyett a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt. Amikor azonban az öldöklés vagy az etnikai tisztogatás mértéke meghalad egy bizonyos szintet, a nemzetközi közösségnek nincs más választása, mint az, hogy „humanitárius okokból kivételes és rendkívüli intézkedésként katonai beavatkozáshoz” folyamodjon. Ám még ekkor is az alábbi „elővigyázatossági elvek” alapján járnak el:

• Tisztességes szándék: A beavatkozó államok esetleges egyéb indítékaitól függetlenül, a beavatkozás elsődleges célja kizárólag az emberek szenvedésének megszüntetése vagy megelőzése lehet. A tisztességes szándék alátámasztására nagyobb biztosítékot jelentenek a közös műveletek, továbbá az, ha a beavatkozás élvezi a térség lakosságának és az érintett áldozatoknak a támogatását is.

• Végső megoldás: A katonai beavatkozás csak akkor lehet indokolt, amikor a válság megelőzésére és békés megoldására már minden lehetőséget kimerítettek, és alapos okkal feltételezhető, hogy az enyhébb intézkedések kudarcot vallanának.
• Arányosság: A tervezett hadműveletek mértékét, időtartamát és intenzitását úgy kell megválasztani, hogy azok az előre meghatározott humanitárius cél megvalósításához szükséges minimumra korlátozódjanak.
• A siker esélyének mérlegelése: Valós esély van arra, hogy a beavatkozás sikeres lesz, és megállítja vagy elhárítja az indokául szolgáló szenvedést, és a jelek szerint a be nem avatkozás rosszabb következményekkel járna, mint a cselekvés.

Utólag belegondolva: vajon ezek az elővigyázatossági elvek hogyan hatottak például a nemzetközi közösség válaszlépésére az 1995. évi srebrenicai mészárlás, a NATO által irányított 1999. évi koszovói bombázások, vagy a 2001. évi afganisztáni beavatkozás esetében? Igazolhatja-e az ilyen katonai akciókat a végeredmény akkor, ha számtalan halálos áldozatot követelnek?

Kérdés: Az emberi jogok védelmének szándéka igazolhat-e bármilyen katonai akciót?

2001 áprilisában az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága 2001/24-es számú határozatában elvetette azt az elgondolást, miszerint a terrorizmus elleni harc valaha is igazolhatná az emberi jogok védelmének feláldozását. A Határozat elítélte a csecsenföldi konfliktus kapcsán az Oroszországi Föderáció által végrehajtott fegyveres támadásokat és a humanitárius jog csecsen harcosok általi megszegését, valamint az orosz fegyveres erők által Csecsenföldön alkalmazott egyes módszereket. Felszólította az Oroszországi Föderációt, hogy állítson fel az elismert nemzetközi normák szerint működő független nemzeti bizottságot a jogsértések kivizsgálására.

Emberi jogok: állandó változásban, állandó fejlődésben

Az előző szakaszban feltett kérdések egy részére nincsenek egyértelmű válaszok, és a mai napig heves viták tárgyát képezik. Bizonyos értelemben ezek a viták igen fontosak, hiszen egyrészt pluralista megközelítésre utalnak, ami alapvető eleme az emberi jogok eszméjének, másrészt azt mutatják, hogy az emberi jogok nem tudományág, nem merev ideológia, hanem szüntelenül fejlődő erkölcsi és jogi rendszer. A válasz nem lehet mindig fekete-fehér, hiszen ezek a kérdések összetettek, és csak egyedileg mérlegelhetők megfelelően.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem léteznek válaszok, és egyetlen területen sincs egyetértés. Épp ellenkezőleg: sok területen született már egyetértés, és naponta gyarapodik ezek száma. A rabszolgaság valaha vita tárgyát képezte, ma viszont már elfogadhatatlannak minősül: egyetemesen elfogadott alapvető emberi jog az, hogy szabad emberként élhessünk. Noha vannak még, akik a kultúra nevében kiállnak a női nemi szerv megcsonkítása mellett, ezt a szokást a világ nagy részén az emberi jogok megsértésének tekintik és elítélik. Hasonló kérdés a halálbüntetés is, legalábbis Európában, ahol az Európa Tanács tagjainak egy része eltörölte azt, más része felfüggesztette a kivégzések végrehajtását. Ami azt illeti, ma már a halálbüntetés eltörlése az Európa Tanácsi tagság előfeltétele. Az Amnesty International szerint a világ országainak több mint kétharmada vagy eltörölte, vagy a gyakorlatban szüntette meg a halálbüntetést. 2009-ben még 58 országban lehetett halálbüntetést kiszabni, de többségük nem alkalmazza ezt a büntetési formát.
Tehát biztosak lehetünk abban, hogy ezen kérdések közül sokra születik majd megoldás. Addig is előrevihetjük a vitát azzal, hogy saját véleményt alkotunk az ellentmondásos kérdésekről, miközben visszautalunk a két alapvető értékre: az egyenlőségre és az emberi méltóságra. Bármely tett, amelyik figyelmen kívül hagyja az emberi méltóságot, sérti az emberi jogok szellemiségét.

Jegyzetek