Image: Theme 'Remembrance' by Pancho

„Az emlékezés az, ami formál bennünket. Az emlékezés az, ami tanít bennünket. Meg kell értenünk, hogy ebben van a megváltásunk!”
Estelle Laughlin, holokauszt-túlélő

Mi az emlékezés?

„Emlékezés: főnév

  • egy konkrét dologgal kapcsolatos emlék felidézése, vagy arra való visszaemlékezés
  • emlékezetbe idézés
  • megemlékezés valamely személyről, tényről stb., valamely személy, tény stb. megörökítése”
    Oxford Angol Szótár

A súlyos emberi jogi jogsértéseket, az olyan atrocitásokat, mint a holokauszt, a rabszolga-kereskedelem, a népirtás, a háborúk vagy az etnikai tisztogatás, nem egykönnyen felejtik el vagy bocsátják meg azok, akiknek részük volt benne. Az emlékezés azonban több, mint pusztán a történtek felidézése: az emlékezés azt jelenti, hogy szándékosan törekszünk egy emlék életben tartására, vagy legalábbis nem engedjük meg magunknak, hogy szemet hunyjunk a múltban történt borzalmak fölött.
Amikor az emlékezéssel a társadalom vagy a kormányzat hivatalos felhívásának teszünk eleget, akkor gyakran azt kérik tőlünk, hogy olyan dolgokról emlékezzünk meg, amelyeket mi magunk nem tapasztaltunk meg közvetlenül. Ezzel szemben az áldozatokat vagy az érintetteket nem szükséges külön emlékeztetni: ők általában képtelek elfelejteni a történteket. A hivatalos megemlékezések rendszerint szervezés eredményeként jönnek létre, azért, hogy a társadalom többi része – azok, akiket közvetlenül nem érintett az esemény – tudomást szerezzenek az áldozatok szenvedéséről, és nyilvánosan elismerjék azt.
A hivatalos megemlékezés segít éreztetni a borzalmas eseményeket átélt érintettekkel, hogy a társadalom egésze elismeri a fájdalmukat, elítéli azokat a cselekményeket, amelyek e fájdalmat okozták, és egyfajta biztosítékként szolgál afelől, hogy a jövőben nem fog újra megtörténni ilyesmi. Így képes az emlékezés hozzásegíteni az áldozatokat egyfajta lezáráshoz, hogy túl tudjanak lépni a múlton.

„Felejteni nem könnyű, akkor sem, ha felejteni szeretnél.”
Simon Bayijahe tiszteletes, a ruandai népirtás túlélője

Az események hivatalos elismerése ugyanakkor az egész társadalom számára is fontos lehet. Ahhoz, hogy a múltból tanulni tudjon, hogy ne kövesse el újra azokat a hibákat, amelyekért adott esetben maga is felelős, a társadalomnak „emlékeznie” kell a saját történelmére, és ebbe a sokak életén sebet ütő események is beletartoznak. Az emlékezés – ha megfelelő formát ölt – intő jelként szolgálhat a társadalom számára: rámutathat, hogyan idézhetnek elő az emberek tettei, vagy éppen a tétlenségük, a bigottság, a rasszizmus, az intolerancia és más, viszonylag gyakori viselkedésformák bizonyos körülmények között valóban rettenetes eseményeket.
Ebben a részben arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit kell tenniük a társadalmaknak ahhoz, hogy kollektív emlékezetükben megőrizzék a tömeges emberi jogi jogsértésekkel járó borzalmas eseményeket.

Kérdés: Milyen eseményekről emlékeznek meg hivatalosan az Ön hazájában?

Az emlékezés és az emberi jogok

„Ez a baj a rendkívülivel. Hogy a rendkívüli lesz a megszokott, és aztán már nem lesz elég, és akkor még rendkívülibbre lesz szükség, majd még rendkívülibbre, és még annál is rendkívülibbre. Mígnem végül az ellenségnek szegezett tőrt magunkba mártjuk, pont a saját társadalmunk jellemén ütve lyukat, éppen azt szakítva szét, amit védelmezni lenne hivatott.”
Albie Sachs, bíró

Az emlékezés aktusához nem kötődik közvetlenül emberi jog, mégis: ha belegondolunk, szinte minden olyan esemény során, amelyről a társadalom szükségesnek tartja megemlékezni, egyének bizonyos csoportjainak az emberi jogait teljesen figyelmen kívül hagyták. Megemlékezünk a náci holokausztról, mert a zsidókat, a romákat, a fogyatékossággal élőket, a homoszexuálisokat, bizonyos politikai meggyőződésű embereket, a szláv etnikumú embereket alacsonyabb rendűként kezelték, és gyakorlatilag minden emberi jogukat megsértették. Megemlékezünk háborúkról, elsősorban mert olykor nem csupán a harcokban aktívan részt vevők, hanem a civil lakosság körében is tömeges áldozatokkal jártak. Megemlékezünk deportálásokról és etnikai tisztogatásokról, és nem pusztán az áldozatok emberi jogainak szisztematikus megsértése miatt, hanem azért is, mert e jogsértések emberek konkrét csoportjaira irányultak. Ennek pedig az volt az oka, hogy ezekre az embercsoportokra alacsonyabb rendűként tekintettek: úgy kezelték őket, mintha nem lennének méltók a minden embert megillető összes emberi jogra! Megemlékezünk népirtásokról, mert szándékosan egész népcsoportok megsemmisítését tűzték ki célul. Emberek megsemmisítése önmagában is szörnyűség, de ennek a kitervelése, az előre megfontoltság a legelemibb emberi jogi alapelv semmibe vételét jelenti: annak az alapelvnek, hogy minden ember egyenlő, ennél fogva minden embert egyenlő méltóság és egyenlő jogok illetnek meg.

Egyezmény a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről

„I. cikk: A Szerződő Felek megerősítik, hogy a népirtás függetlenül attól, hogy békében vagy háborúban követik el, a nemzetközi jogba ütköző bűncselekmény, és kötelezik magukat arra, hogy ellene megelőző rendszabályokat foganatosítsanak, elkövetését pedig megbüntetik.
II. cikk: A jelen Egyezmény népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:
(a) a csoport tagjainak megölése;
(b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;
(c) a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerőszakolása, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;
(d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;
(e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele.”

Mely emberi jogok?

Az olyan tömeges emberi jogi jogsértések, amelyekről fontos megemlékeznünk, szinte minden esetben diszkriminációval járnak együtt. Egy adott országon belüli jogsértések – például a tömeges deportálások vagy etnikai tisztogatások – esetén ezt általában nem nehéz észrevenni. A népirtás kapcsán a diszkrimináció szintén egyértelműen felmerül. Az országok közötti háborúskodás esetében azonban ritkán vizsgáljuk meg, hogy az „ellenséges” ország lakóit nem tekintjük-e magunknál kevésbé értékesnek. Ha megtennénk, akkor talán több energiát fordítanánk a békés rendezésre, a tárgyalásra, mint a háborúskodásra.
Azoknak az eseményeknek, amelyekről az országok általában megemlékeznek, közös vonása, hogy az emberi jogok teljes spektruma sérül. A hivatalos megemlékezések keretében általában azokra az áldozatokra emlékezünk, a hivatalos számadatok azokról szólnak, akik életüket vesztették – akiknek az élethez való jogát vették semmibe. Az olyan események, mint a háború vagy a népirtás azonban rengeteg más ember életére is hatással vannak, akik lehet, hogy magukat az eseményeket túlélik, de e csapásoknak úgymond a „késői áldozatai”, akik a konkrét események után gyakran még nagyon sokáig szenvednek.

„A holokausztra mindenfajta emberi jogi jogsértés és emberiesség elleni bűntett paradigmájaként tekintünk; minden áldozatot figyelembe veszünk.”
Európa Tanács1

Amikor egy ország infrastruktúráját lerombolják, vagy az etnikai tisztogatás elől menekülők sokasága elözönli és ellehetetleníti a befogadó ország szolgáltató rendszerét, akkor az eredeti cselekmény áldozatainak száma megsokszorozódik. Az újfajta hadviselés eredményeként fel nem robbant lőszerek maradhatnak hátra, amelyek a későbbiekben újabb emberéleteket követelnek, vagy embereket csonkítanak meg; vegyi szennyezés keletkezik, amely megbetegedésekhez vezet; az infrastruktúrát pedig olyan mértékben tönkreteheti, hogy az az esetleges túlélők alapvető igényeit sem lesz képes többé kiszolgálni.
Ha e borzalmak „késői” áldozatairól nem veszünk tudomást, és nem tudunk pontos képet alkotni a szenvedők tényleges számáról, akkor hogyan is lennénk képesek felmérni az ilyen cselekmények következményeit? Hogyan tudunk róluk pontosan „megemlékezni”, és hogyan tudunk a történtekből a jövőre nézve tanulni?

Az Agent Orange

Az Agent Orange nevű növényirtószert (amelytől a fák ledobják a lombjukat) az amerikaiak használták széles körben a vietnámi háborúban. A környezetre és az emberekre gyakorolt hatása a mai napig tart. Egészségkárosító hatása becslések szerint hozzávetőlegesen 4,8 millió vietnami lakost érintett, közülük 400 ezer ember meghalt vagy örökre megnyomorodott, továbbá mintegy félmillió gyermeknél születési rendellenességeket okozott. Az áldozatok még 2020-ban is az igazságszolgáltatásért és kártérítésért küzdöttek az amerikai bíróságok előtt.

Kérdés: Az Ön hazájában kiket számítanak a II. világháború áldozatai közé? Tud-e olyanokról, akik nem szerepelnek a hivatalos számadatokban, de akiknek az életét megrövidítette a háború?

Amikor megfeledkezünk az emberi jogokról

„Ez a bűn az idők végezetéig fogja kísérteni az emberiséget. Engem bizonyosan kísért. És akarom is, hogy kísértsen!”
Jan Karski, aki hírt adott a szövetségeseknek a lengyel gettóban elkövetett rémtettekről, és akinek a beszámolóját nem akarták elhinni

Ha bizonyos rémtettekről „hivatalosan” kimondják, hogy a társadalomnak sosem szabad megfeledkeznie róluk, akkor a túlélők és az érintettek számára némi vigaszt nyújthat, hogy a társadalom elismerte a tettek bűnös voltát. Fölcsillanhat bennük a remény, hogy már nem úgy tekintenek rájuk, mint akiknek a jogait semmibe lehet venni. A szomorú tény azonban az, hogy szerte a világon számtalan embercsoportnak még ez a csekély vigasz sem adatik meg: az elkövetett rémtettek száma, amelyekről a társadalmak nem emlékeznek meg, messze felülmúlja azokét, amelyeket elismernek, és amelyek emlékét őrzik.

Ugyanakkor vannak olyan események is, amelyekről bár megemlékezünk, mégsem tudunk róluk sokat:

  • Valójában mit tudunk például a rabszolga-kereskedelemről? Milyen részletességgel ismerjük a történteket: mégis hány embert öltek meg, milyen borzalmas körülmények között deportálták és dolgoztatták ezeket az embereket?
  • Európa-szerte megemlékezünk a II. világháborúról és a zsidók tömeges lemészárlásáról, de vajon hányan emlékeznek közülünk a nácik által üldözött más csoportokra? Hányan tudják, hogy a romák arányaiban legalább akkora, ha nem nagyobb veszteségeket szenvedtek el, mint a zsidó közösségek?
  • Mennyire ismerjük el a saját hazánk szerepét a II. világháborúban, függetlenül attól, hogy melyik oldalon állt? A háború rettenetes, és úgy tűnhet, bármilyen eszköz jogosan bevethető, hogy véget vessünk neki, vagy hogy legyőzzük az ellenséget. Háborús helyzetben is vannak azonban normák, amelyekhez tartanunk kell magunkat – például a német városok szőnyegbombázása, amely során többszázezer polgári lakos vesztette életét, minden kétséget kizáróan áthágta ezeket a normákat.
  • Hogy tekintünk a sztálinizmus bűneire, a tömeges deportálásokra, az éhínségre? Kinek kellene ezekről megemlékeznie manapság?
  • Ébren tartjuk-e az Ottomán Birodalom bukása előtti időkben az örmények és más keresztény népek ellen elkövetett népirtás emlékezetét?
  • Mennyire vagyunk hajlandóak valójában megismerni az afrikai gyarmatosítás következményeit, például Kongóban vagy Algériában? Vagy inkább nem is akarunk tudni az egészről?

Kérdés: Az alábbi események közül melyikről hallott már? Tud-e hasonló atrocitásokról, amelyekben az Ön hazája is érintett volt?

„A jövőnk nagyobb, mint a múltunk.”
Ben Okri

Történtek olyan dolgok is, amelyekre alig-alig emlékszik valaki – gyakran még az események alakulásában aktív szerepet játszó országok lakói sem; még akkor sem, ha a múltbeli szenvedés hatása a jelenben tapasztalható jogsértéseken keresztül a mai napig tovább él:

  • 1966-ban Nigériában polgárháború zajlott, melynek során megpróbálták a biafrai népességet teljesen kiirtani: minden lehetséges eszközt bevetettek, hogy „megtisztítsák” az országot, hogy az igbóknak és más „keletieknek” írmagja se maradjon. A biafraiak millióinak meggyilkolásához és megkínzásához vezető eseményekben a britek, az oroszok, a kelet-németek és az egyiptomiak is szerepet játszottak.2
  • Észak-Amerika Kolumbusz 1492-ben történt érkezése előtti lélekszámát a becslések 1,8 millió és 12 millió közé teszik. A következő négyszáz év során a számuk 237 ezerre csökkent. Rengeteg amerikai őslakossal közvetlenül az európai gyarmatosítók végeztek, míg másokat a behurcolt betegségek pusztítottak el.

„Csak úgy lehetünk önmagunk, ha radikálisan és alapjaiban elutasítjuk azt, amivé mások tettek bennünket.”
Jean-Paul Sartre

„…Az európai keresztény hódítók módszeresen gyilkolták tovább az őslakosokat, Kanada legészakibb szigeteitől egészen Dél-Amerikáig. Eszközeik közé tartozott a háború, a halálmenetek, a terméketlen pusztákba való erőszakos kitelepítés, a fő élelemforrásként szolgáló bölények kiirtása és a tömeges mérgezés is. Voltak olyan európaiak, akik egyenesen a célba lövést gyakorolták az indiánokon.”3

  • 1885-ben Lipót király Kongót Belgium részévé nyilvánította. Az ország hatalmas nyersgumi-termelése jelentős szerepet játszott abban, hogy a király a világ leggazdagabb emberei közé emelkedjen. Az ország egyes területein a lakosság 90%-át kiirtották, mert akadályozták a gumi iránti növekvő kereslet kielégítését.

"Villagers were flogged publicly, burnt to death and their hands were cut off if they
didn't produce enough rubber. Soldiers were ordered to cut off the hands of all those
they killed as proof that they did not waste the ammunition they had been given. In
fact every soldier was supposed to produce a right hand for every shot fired."4

  • 1944-ben, a tél közepén néhány nap leforgása alatt majdnem a teljes csecsen lakosságot deportálták: az áldozatokat marhavagonokba terelték, a 2-3 hétig tartó útra mindössze három napra elegendő élelmet vihettek magukkal. Becslések szerint a népesség mintegy harmada vagy fele lelte halálát az úton, illetve az azt követő száműzetés során. Más kaukázusi népcsoportok tagjait szintén tömegesen deportálták, de ugyanerre a sorsa jutottak a lengyelek, a volgai németek, a balti államok népei és a krími tatárok is.

A csecsenek deportálása

Az Európai Parlament ajánlása a Tanács részére az EU és Oroszország viszonyáról
„[Az Európai Parlament] meggyőződése, hogy a teljes csecsen nép Sztálin által elrendelt 1944. február 23-i deportálása Közép-Ázsiába az 1907. évi IV. Hágai Egyezmény, valamint az ENSZ 1948. december 9-i5 Közgyűlése által elfogadott Egyezmény a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről című dokumentum értelmében megvalósítja a népirtás bűntettét.”

Emlékezés az emberi jogok védelmében

„Mind, akik komolyan vesszük az intést, hogy „Soha többé!”, a világban zajló rémségek láttán fel kell hogy tegyük magunknak a kérdést: vajon ez a frázis erkölcsi aggodalmaink ébredését vagy lezártnak tekintését jelzi-e?”
Harold Zinn, történész

Az emlékezés és az emberi jogok közötti összefüggéseket nemcsak a múltra, hanem a jövőre nézve is látnunk kell. Az emberek tettei vagy éppen a tétlenségük szörnyű következményeiről részben a halálos áldozatok és az események más elszenvedői iránti tiszteletből emlékezünk meg. Azonban éppilyen fontos – bár többnyire elhanyagolt – szempont az emlékezés jövőt befolyásoló hatása, különösen, ha a borzalmas események kapcsán a saját szerepünkre is rá kell hogy döbbenjünk.
A hivatalos megemlékezéseket rendszerint az államok szervezik, akik nem mindig készek elismerni a múltban elkövetett hibákat, illetve a tetteik súlyos emberi jogi következményeit, ők leginkább a saját győzelmeikre és a saját áldozataikra emlékeznek. Igen ritkán ismerik csak el más országok áldozatait. Az afganisztáni háború kezdetén egy amerikai tábornok a következő mondásáról híresült el: „Nem számolgatjuk a halottakat”. Ezzel a háború afgán áldozataira akart utalni, miközben nyilván minden ország számon tartja a saját – akár katonai, akár civil – áldozatait. Vajon az afganisztáni konfliktusban érintett országok közül hányan tartják számon Afganisztán polgári áldozatait, az összes áldozatról nem is beszélve?

Ha az emlékezést akarjuk segítségül hívni, hogy a jövőben elkerüljük a tömeges emberi jogi jogsértéseket, akkor őszintén magunkba kell néznünk! Tudatában kell lennünk annak, hogy hová vezet a saját hazánk hivatalos politikája, amely talán más országokban eredményez emberi jogi jogsértéseket. El kell ismernünk a múltban elkövetett hibáinkat, és fel kell ismernünk azokat, amelyeket talán épp most követünk el! Csakis ebben az esetben leszünk képesek tanulni belőlük!

Kérdés: Akadnak-e olyan hivatalos megemlékezések vagy hasonló események az Ön hazájában, amelyek az állam által elkövetett valamilyen hibákra vagy bűntettre emlékeztetnek?

Igazságszolgáltatás

Nem tudunk felejteni

„A fasiszták romba döntötték az életünket; úgy, hogy a mai napig nem tudunk felejteni. Vándorlunk Európa-szerte, keressük, amit a fasiszták elvettek tőlünk. Vannak köztünk olyanok, akiknek az édesanyja roma, az apja pedig német – akiknek az anyját megerőszakolták, és így jöttek a világra; olyan gyerekek, mint J.S. és A., akik nem németként, hanem cigányként vándorolnak velünk. Ők is keresik a helyüket, ahol megállapodhatnak, és értelmes, emberhez méltó életet élhetnek.".I.
Sefedin Jonuz

Nagyon nehéz a jogállamiságot tiszteletben tartó demokráciát építeni, amikor a tömeges bűntények elkövetői büntetlenül, szabadon járkálhatnak az utcán!
Human Rights Watch

A holokauszt – és maga a II. világháború – minden bizonnyal a leginkább számon tartott történelmi esemény egész Európában. Mégis: a roma közösség II., amelynek tagjai a rémtettek egyik leggyakoribb céltáblái és elszenvedői voltak, mind a mai napig súlyos diszkriminációnak van kitéve szerte a kontinensen! Az Európa Tanács számos tagországában a közelmúltban is követtek el a romák ellen jogsértéseket, amelyeket a különböző nemzetközi emberi jogi szervezetek is elítéltek. Nyilvánvaló hát, hogy valami nincs rendben azzal, ahogyan megemlékezünk a holokausztról, és ahogyan megpróbálunk tanulni a történtekből.

A rémtettek áldozatai felé történő igazságtételnek alapvetően négy fő eleme van:
1. elismerjük, hogy ami történt, az bűntett volt;
2. az elkövetők büntetőjogi felelősségét megállapítjuk;
3. jóvátételt nyújtunk a túlélőknek; és
4. megemlékezünk a történtekről, hogy soha többé ne kerüljön sor hasonlóra.

Elismerés

„Kizárólag a férfiak és a katonák által hozott áldozatokról való megemlékezést szolgálták. A temetőknek nem volt rendeltetése, hogy emlékeztessenek a nők, a gyermekek, a menekültek, vagy az állatok által hozott áldozatra is. Csak a halálnak állítottak emléket, figyelmen kívül hagyva a harcolók életének egyéb momentumait – a félelmet, a mocskot, az unalmat, vagy éppen a humort, a bajtársiasságot vagy a belenyugvást.”
Sonia Batten

A történtek elismerése segít megbékélni a múlttal – az egyes embereknek és az országoknak egyaránt; és abban is, hogy társadalmi, politikai és gazdasági értelemben továbbléphessünk. Az elismerésre sor kerülhet például egy állami bocsánatkérés formájában. Az apartheid korát maga mögött hagyó Dél-Afrikában, továbbá Marokkóban, Chilében, Argentínában és a volt Jugoszláviában az atrocitásokért való felelősség elismerését nagyban segítették az igazság feltárására és a megbékélésre tett erőfeszítések.
Az igazságtalanságokat nem lehet orvosolni anélkül, hogy először el ne ismerték volna őket! A romák szenvedéseit pedig csak hellyel-közzel ismerték el. S ha el is ismerték, az egyes európai államok minden bizonnyal hathatósabb intézkedésekkel is támogathatnák ezt a még mindig sajgó emlékekkel küzdő népet, minden bizonnyal többet is tehetnének, hogy az ellenük irányuló folyamatos diszkriminációt egyszer s mindenkorra megszüntessék.  

Büntetőjogi felelősségre vonás

A bűncselekményeket teljeskörűen ki kell vizsgálni, a felelősöket pedig bíróság elé kell idézni és el kell ítélni! A Nemzetközi Büntetőbíróság megalapítása óta, tehát amióta a népirtás bűntettét bíróság elé lehet vinni, van rá esély, hogy a tömeges emberi jogi jogsértéseket megfelelően kivizsgálják, és az elkövetőket elítéljék. Ugyanakkor fontos, hogy a Bíróság szigorú objektivitással járjon el, és ne kövessen el olyan hibákat, mint amilyenek „a győztesek igazságszolgáltatása”-ként elhíresült nürnbergi per során történtek. A helyes ítélkezési gyakorlat az, ha minden fél szerepét kivizsgálják egy adott konfliktus vagy népirtás kapcsán, akkor is, ha a kívülállók számára nyilvánvalónak tűnik, melyik fél viseli az elsődleges felelősséget a történtekért.
A volt Jugoszlávia területén a háborús események során elkövetett súlyos bűncselekmények megbüntetésére létrejött Nemzetközi Törvényszéket például számos kritika érte, amiért nem foglalkozott a NATO-bombázások ügyével, annak ellenére, hogy az Amnesty International és más emberi jogi szervezetek adatai bizonyították, hogy mindkét fél elkövetett háborús bűntetteket.

Kérdés: Az Ön véleménye szerint el kellene-e ítélni azokat, akik saját állításuk szerint az emberi jogok védelme érdekében lépnek fel, de közben maguk is megsértik az emberi jogokat?

Jóvátétel

A II. világháború óta Németország számos törvényt hozott a nácik által üldözöttek számára nyújtandó jóvátétel biztosítása érdekében. 1951-ben Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja kijelentette: „Elmondhatatlan bűnöket követtek el a német nép nevében, ami erkölcsi és anyagi jóvátételre kötelez, mind a zsidók által elszenvedett egyéni károk, mind a zsidó vagyon tekintetében.” A nácik általi romaüldözésről azonban csak 1979-ben mondta ki a német kormány, hogy faji indíttatásból követték el. Bár ezt követően a roma áldozatok is jogosulttá váltak kártérítésre az általuk elszenvedett veszteségekért, ezt sokan közülük már nem érhették meg.
Számtalan hasonló példát említhetnénk; például azoknak a nőknek az esetét, akiket a volt Jugoszlávia területén lezajlott háborúk során megerőszakoltak, amiről nemzetközi bíróság kimondta, hogy a humanitárius jog megsértésének minősül, viszont az áldozatok többsége semmilyen jóvátételben nem részesült.III.

Emlékezés

Ha egy eseményt egyszer méltónak is találtak a hivatalos megemlékezésre – és az áldozatait mint valódi áldozatokat el is ismerték –, korántsem biztos, hogy a megemlékezés módja és a társadalom felé megfogalmazott üzenetek megfelelően közvetítik a tanulságokat. Ha a rabszolgaság és a gyarmati időkben elkövetett egyéb bűnök emlékét valóban megfelelőképpen őriznénk, akkor az azokban vétkes országoknak nem kellett volna gondoskodniuk arról, hogy polgáraik tudjanak az okozott szenvedésekről? Ha a II. világháborúról való hivatalos megemlékezések őszinték volnának, akkor vajon nem kellene elismernünk a szövetségesek által elkövetett bűnöket is? És ha megfelelőképpen emlékeznénk magára a holokausztra, akkor vajon nem kellett volna elismernünk a fogyatékossággal élők, a homoszexuálisok és a romák ellen elkövetett bűncselekményeket is? Ezzel szemben többek között ezt a három csoportot éri továbbra is egész Európában a legtöbb hátrányos megkülönböztetés.

Kérdés: Az Ön véleménye szerint mi a holokauszt „valódi” tanulsága?

A zsidóság szenvedései széles körben ismertek és elismertek. Mégis, a zsidók ellen elkövetett bűnök és a nekik okozott rettenetes szenvedés elismerése mellett le kell vonni a holokauszt valódi tanulságát, amelynek egyértelműen a bármely csoport ellen irányuló diszkriminációról kell szólnia. Fontos az is, hogy a múltban elkövetett bűnök elismerése nem jelenti a korábbi áldozatok automatikus felmentését, ha utóbb ők maguk is emberi jogi jogsértéseket követnek el. Máskülönben a holokauszt tanulságai abban merülnének ki, hogy soha többé nem szabad megengedni, hogy a zsidóság így szenvedjen – ahelyett, hogy azt mondanánk: egyáltalán nem szabad, hogy bárki ilyen szenvedéseken menjen keresztül!
A történtek elismerése, az elkövetők felelősségre vonása, jóvátétel és emlékezés nélkül könnyen előfordulhat, hogy a korábbi igazságtalanságokat és tömeges emberi jogi jogsértéseket egyesek a saját tetteik igazolására fogják fölhasználni. A kollektív emlékezet nemzetpolitikai célok érdekében történő manipulálása Európa-szerte továbbra is komoly veszélyforrás. A spanyol polgárháború áldozatai méltóságának helyreállítása kapcsán kialakult polémia, vagy az örmények 1915-ben, az Ottomán Birodalom idején történt, rengeteg halálos áldozatot követelő erőszakos kitelepítése és lemészárlása miatt Örményország és Törökország között, illetve e két országon belül kibontakozó feszültségek csupán két példa annak veszélyére, hogy a múlt emlékeit további ellenségeskedés és konfliktusok gerjesztésére is lehet használni.

Elbeszélt történelem

Az elbeszélt történelem (más néven oral history) módszertana az emberekre mint a történelem letéteményeseire, és az emlékezetre mint a múlt jelenbeli értelmezésére fókuszál. A konfliktusok során különböző oldalon állók személyes visszaemlékezéseit egy csokorba szedve az embert állítja a középpontba, többféle történelmi szempontot juttatva érvényre, és támogatva a megbékélést. A Német Felnőttoktatási Szövetség, a DVV International „Emlékezz a jövőre!” című projektje az elbeszélt történelem módszerével igyekszik elősegíteni a megbékélést és a párbeszédet. A kezdetben Délkelet Európára összpontosító kezdeményezést később fokozatosan más régiókra és partnerekre – így Örményországra, Törökországra, valamint az Oroszországi Föderációra – is kiterjesztették.6

Az Európa Tanács munkája

Oktatás

„Azt szeretnénk, ha az emlékművek nemcsak a holtakra emlékeztetnének, hanem az eszmecserét is szolgálnák.”
Ildephonse Karengera, a ruandai „Népirtás Emlékezetéért és Megakadályozásáért” igazgatója

A II. világháború romjai fölött megalapított Európa Tanács az alapvető célkitűzéseit a XX. század első felét meghatározó totalitárius ideológiák és egyenes következményeik – az intolerancia, az elkülönítés, a kirekesztés, a gyűlölet és a diszkrimináció – elleni fellépés szándékával határozta meg. Az Európa Tanács által képviselt értékek: a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság szorosan kapcsolódnak a háború utáni prevenciós törekvésekhez, melyek egy olyan európai társadalom megteremtésre irányultak, amely kész arra, hogy – többek között az interkulturális párbeszéd útján – megtanulja tiszteletben tartani minden ember jogát az egyenlő méltósághoz.
Az 1954-ben létrehívott Európai Kulturális Egyezmény arra hívja föl a figyelmet, hogy az összes tagállam történetét történelmük európai összefüggéseiben kell tanítani, a kölcsönös megértés elősegítése és a korábbiakhoz hasonló, emberiesség elleni bűntettek megelőzése érdekében. A holokauszt témája a „XX. századi európai történelem tanulása és tanítása” elnevezésű projekt keretében be is került az iskolai oktatásba.
Az európai holokausztoktatás megalapozása és fejlesztése érdekében 2001-ben az Európa Tanács bevezette a „Holokauszt emlékezetének és az emberiesség elleni bűncselekmények megelőzésének napját”. Az Európai Holokauszt Emléknap nem kötődik egy konkrét naptári naphoz – a tagállamok a saját nemzeti történelmükhöz igazodva választhatják meg a dátumot, ezzel is biztosítva, hogy diákok tudják és átérezzék, hogy ezen a napon saját kulturális örökségükre emlékeznek.

„Nem szabad, hogy a történelem vitás kérdései túszul ejtsék az emberi jogokat! Nem szabad megengednünk, hogy a történelmi események egyoldalú értelmezése vagy eltorzítása kisebbségek hátrányos megkülönböztetéséhez, idegengyűlölethez vagy a konfliktusok kiújulásához vezessen! Az új generációkat nem szabad okolnunk a felmenőik tetteiért.”
Thomas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése rendszeresen hangsúlyozza a különböző szempontok fontosságát a történelemtanításban. A Közgyűlés 1880(2009). számú ajánlásában megerősítette, hogy „… a történelem kulcsfontosságú politikai szerephez jut a mai Európában. Hozzájárulhat az emberek közötti és az európai népek közötti megértés, tolerancia és bizalom erősítéséhez; vagy éppen a megosztás, az erőszak és az intolerancia eszközévé válhat”. A történelemtanítás a békét és a megbékélést támogató eszköz lehet a konfliktus sújtotta területeken és a konfliktusokat követően. Az ajánlás hangsúlyozza: egyazon történelmi eseményről sok különböző vélemény fogalmazódhat meg, és egyazon eseményt számos különböző módon lehet értelmezni; létjogosultsága van a több szempontból való megközelítésnek, ami a sokszínűség és a kulturális különbségek tiszteletére ösztönözi és bátorítja a diákokat – szemben a hagyományos történelemoktatással, amely „a nacionalizmus negatívabb aspektusait erősítheti”.
A „Közös történelmek egy megosztottságmentes Európáért” történelmi tárgyú projektben történészek, tantervfejlesztők, tankönyvírók és más pedagógiai anyagok szerzői, valamint a történelemtanár-képzésben résztvevő oktatók vesznek részt. Célja a konfliktusok megelőzése és a megbékélési folyamatok támogatása azzal, hogy a történelmi kölcsönhatások és hasonlóságok megvilágítása révén az európai népek közös történelmi örökségét állítja előtérbe.

„… minden lehetőséget meg kell ragadni az oktatás terén, hogy megelőzzük a századunkat meghatározó pusztító események – a holokauszt, a népirtások, az emberiesség elleni más bűntettek, az etnikai tisztogatások – megismétlődését és tagadását, valamint az emberi jogok és azon alapvető értékek durva megsértését, amelyek iránt az Európa Tanács különösen elkötelezett.”
Európa Tanács, Miniszteri Bizottság7

Az Európa Tanács számára a holokauszt emlékezetének továbbörökítése és az emberiesség elleni bűntettek megelőzése szorosan összekapcsolódik az általa vallott alapvető értékek és a kultúrák közötti párbeszéd előmozdításával. Cselekvési javaslatai között szerepel a különleges események szervezése, az ifjúsági mozgalmakat, szövetségeket és szakosodott civil szervezeteket irányító vezetők képzése, különös tekintettel a holokauszt-tagadás és a revizionizmus elleni fellépésre. Ez pedig az önmagukat kereső, sérülékeny, ugyanakkor a kirekesztő demagógiára valószínűleg fogékony, vagy akár a holokauszt borzalmai által megbabonázott tizenévesek hozzáállásával szembesülő, azt kezelni próbáló tanárok célzott képzése révén valósulhat meg. Ugyanakkor érdemes mérlegelni – a különösen a fiatalok körében elterjedt – új kommunikációs eszközök igénybevételét a kapcsolatépítés és az üzenetek „multiplikátorokon” keresztül történő terjesztése céljából.

Az ifjúság

Az emlékezés lényeges a fiatalok szempontjából. Eltekintve attól, hogy a fiatalok általában a fegyveres konfliktusok érintettjei – akár az emberi jogi jogsértések elkövetőiként, akár azok célpontjaiként –, ők jelentik az emlékezet ápolásának elsődleges célcsoportját azért is, mert a megbékélés és a párbeszéd rajtuk keresztül valósulhat meg. Számos nemzetközi ifjúsági szervezetet hoztak létre abból a célból, hogy úrrá legyenek a gyűlöleten és az előítéleten, és hogy a nacionalista világnézetet és az idegengyűlöletet a nemzetközi szolidaritás váltsa fel. A Francia-Német Ifjúsági Iroda felállítása 1963-ban a megbékélés iránti elkötelezettséget és a fiatalok ezen a téren játszott szerepét példázza. Az Irodát Franciaország és Németország az országaik ifjúsága közötti párbeszéd és eszmecsere előmozdítása érdekében alapította, de a kezdeményezéshez mára több ország is csatlakozott.

Kérdés: Van-e olyan dolog, amiért a saját hazája történelme kapcsán Ön személyes felelősséget érez?

„Az emlékezet nélküli nép könnyen elveszíti a lelkét.”
Ngũgĩ wa Thiong’o, kenyai író, költő, drámaíró

Az ifjúsági szervezetek hagyományosan – közvetve és közvetlenül – aktív szerepet játszanak a fiatalok bevonásával zajló, (meg)emlékezéssel kapcsolatos tevékenységekben. Az európai kisebbségekhez tartozó fiatalokat képviselő ifjúsági szervezetek e közösségek emlékezetének és identitásának hordozói. Következésképp egyrészt követlen nevelő szerepet töltenek be az adott kisebbség tagjai felé, másrészt képviselik a kisebbségeket a szélesebb társadalmon belül. Más szervezetek a súlyos emberi jogi jogsértésekről való tájékoztatás és figyelemfelhívás terén fejtik ki tevékenységüket, a megbékélést és a párbeszédet igyekeznek előmozdítani. Az Európai Ifjúsági Központ és az Európai Ifjúsági Alapítvány aktívan támogatja ezeket a tevékenységeket, melyek között szerepel a holokausztról, továbbá az örmény és a ruandai népirtásról való tanulás és a kapcsolódó következtetések levonása, a különböző közösségek közötti együttműködés és béketeremtés elősegítése, valamint a párbeszéd szorgalmazása a konfliktusokban „ellenkező oldalon álló” felek között – például az Ifjúsági Béketábor keretében. A Zsidó Diákok Európai Szövetsége más szervezetekkel karöltve a népirtással kapcsolatos oktatási tevékenységsorozatot kezdeményezett, a holokauszt témáját összekötve más hasonló eseményekkel, például a ruandai és darfúri népirtással.

„Törjétek meg őket a propaganda nyomásával, vagy törjétek meg őket kínzással. Ne engedjétek őket meghalni; ne engedjétek, hogy annyira összeroppanjanak, hogy már ne lehessen őket tovább vallatni.”
A kihallgató kézikönyve, Kambodzsa

A Roma Fiatalok Akcióterve elnevezésű kezdeményezés célja a roma fiatalok identitásának megszilárdítása: a romák történelmét és nyelvét igyekeznek megismertetni a roma közösségekkel és a tágabb társadalommal egyaránt; számos tevékenységet szerveznek, többek között a Nemzetközi Roma Nap és a Roma és Szinti Népirtás Emléknapja alkalmából.

Jegyzetek

1 https://www.coe.int/en/web/holocaust/holocaust-remembrance-day
2 http://ositaebiem.hubpages.com/hub/BIAFRA-THE-FORGOTTEN-GENOCIDE
3 www.religioustolerance.org/genocide5.htm
4 http://globalblackhistory.blogspot.co.uk/2012/02/forgotten-history-king-leopold-and.html
5 Európai Parlament (2003/2230(INI))
6 https://eaea.org/project/remembering-for-the-future/
7 A Miniszteri Bizottság Rec(2001)15. számú ajánlása a tagállamok részére a történelemtanításról a XXI. századi Európában

I. http://www.errc.org/roma-rights-journal/memory-needs-a-place

II. Az Európa Tanács álláspontjával megegyezően jelen kiadványban a „roma” szót a roma, szinti, káló és a velük rokon európai csoportokra vonatkozóan használjuk, beleértve az utazóknaknevezett és az ázsai csoportokat (dom és lom népcsoportok). Beleértjük az összes érintett, nagyon különböző népcsoport tagjait.

III. https://www.icty.org/en/features/crimes-sexual-violence

Kapcsolódó gyakorlatok Kapcsolódó gyakorlatok
Jeles nap
  • január 27.A holokauszt nemzetközi emléknapja
  • március 8.Nemzetközi nőnap
  • március 21.A rasszizmus elleni világnap
  • április 7.Day of Remembrance of the Victims of the Rwanda Genocide
  • május 1.A munka ünnepe
  • május 5.Európa-nap (Európa Tanács)
  • május 8-9.A második világháborúban elhunytakra való emlékezés és a megbékélés ideje
  • május 21.A kulturális sokszínűség világnapja a párbeszédért és a fejlődésért
  • június 26.A kínzás áldozatai támogatásának világnapja
  • július 18.Nelson Mandela nemzetközi nap
  • augusztus 2.A roma és szinti holokauszt emléknapja
  • augusztus 6.Hirosima-nap
  • augusztus 9.A világ bennszülötteinek nemzetközi napja
  • augusztus 23.A rabszolga-kereskedelemről és annak eltörléséről való megemlékezés nemzetközi napja
  • augusztus 23.A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja
  • szeptember 21.A béke nemzetközi napja
  • november 9.A fasizmus és az antiszemitizmus elleni nemzetközi nap
  • november 29.A palesztin néppel való szolidaritás nemzetközi napja
  • december 2.A rabszolgaság világnapja