Refugee, go home! He would if he could.

A gyakorlatról

Ez egy szerepjáték, amelyben menekülők egy másik országba próbálnak eljutni, hogy ott menedéket kaphassanak.
A gyakorlat az alábbi témákat dolgozza fel:
• a menekültek helyzete és nehézségei,
• a menedék megadása mellett és ellen szóló társadalmi és gazdasági érvek

Érintett jogok

A más ország által nyújtott menedékhez való jog
• “Non-refoulement”, vagyis a menekültek azon joga, hogy ne küldjék vissza őket saját országukba, ahol üldöztetés vagy halál fenyegeti őket
• A hátrányos megkülönböztetés tilalma

Célok

•  A menekültekkel és az őket megillető jogokkal kapcsolatos ismeretek és megértés fejlesztése
• Az érveléshez, ítéletalkotáshoz és állásfoglaláshoz szükséges készségek és képességek gyakorlása
• Az otthonukból váratlanul menekülni kényszerülő személyek iránti együttérzés erősítése.

Eszközök

• Szerepkártyák
• Flipchart vagy tábla
• Kréta és/vagy bútorok a határátkelőhely kijelöléséhez
• Tollak és papír a megfigyelők számára a jegyzeteléshez

Előkészítés

• Fénymásoljuk le a szerepkártyákat. Külön kártya kell minden határrendésznek, menekülőnek és megfigyelőnek.
• Alakítsuk ki a szerepjáték helyszínét. Húzzunk egy vonalat a padlóra, vagy rendezzük úgy a bútorokat, hogy megjelenítsék az országhatárt – középen legyen egy szabad sáv az ellenőrzőpontnak. Állítsunk be egy asztalt, ez lesz a határrendészek pultja.
• Tájékozódjunk a menekültekről és az aktuális menekültügyi helyzetről szerte a világban.

 

Jeles nap
  • június 20.Menekültek világnapja

A gyakorlat menete

  1. Mondjuk el, hogy szerepjáték következik. Az alaphelyzet szerint a hazájukból menekülni kényszerült emberek érkeznek a határra, és biztonságot keresve egy másik országba szeretnének bejutni.
  2. Először is közösen gyűjtsük össze, mit tudnak a résztvevők a menekültekről. Írjuk fel az egyes pontokat egy nagy papírlapra vagy flipchartra, hogy később, a beszélgetés során visszatérhessünk rájuk.
  3. Mutassuk meg a résztvevőknek a helyszínt, és ismertessük a helyzetet, amit el fognak játszani. Mondjuk el, hogy az X és Y ország közötti határon vagyunk, ahova nagyszámú, menekülésben lévő ember érkezett, akik be akarnak lépni Y országba. Éhesek, fáradtak, fáznak, és nagyon hosszú utat tettek meg hazájukból, P, Q vagy R országból. Néhányuknál van némi pénz, és csak kevesen rendelkeznek közülük személyazonosságot igazoló papírokkal vagy útlevéllel. Y ország határrendészei eltérően vélekednek a helyzetről: egyesek beengednék őket, mások nem. A menekülők teljesen kétségbe vannak esve, és különböző érvekkel igyekeznek meggyőzni a határt őrző tisztviselőket, hogy beléphessenek az országba.
  4. Osszuk a résztvevőket három csoportba: az első csoport a menekülőket, a második csoport Y ország határrendészeti szerveinek képviselőit játssza, a harmadik csoport tagjai pedig megfigyelők lesznek.
  5. Kérjük meg a „menekülőket” és a „határrendészeket”, hogy dolgozzák ki a szerepeiket, és fogalmazzák meg az érveiket. Lássuk el tanáccsal a megfigyelőket a szerepjáték végén esedékes visszajelzés módjával kapcsolatban. Osszuk ki a szerepkártyákat, és adjunk a résztvevőknek 15 percet a felkészülésre.
  6. Kezdjük el a szerepjátékot. Amikor jónak látjuk, állítsuk le a jelenetet (általában nagyjából 10 perc elegendő).
  7. Adjunk 5 percet a megfigyelőknek, hogy fel tudjanak készülni a beszámolóikra, majd folytassuk a feldolgozással és az értékeléssel..

Feldolgozás és értékelésGoto top

Kezdjük azzal, hogy megkérjük a megfigyelőket, osszák meg a csoporttal a szerepjátékkal kapcsolatos észrevételeiket. Majd a szereplők mondják el, hogy milyen érzés volt menekülőnek vagy határrendésznek lenni. Végül térjünk át a téma és a tanulságok általános megbeszélésére.

  • Mennyire volt méltányos a menekülőkkel szemben alkalmazott bánásmód?
  • A menekültek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 14. cikke és a menekültek helyzetére vonatkozó 1951-es Genfi Egyezmény alapján jogosultak a védelemre. Biztosították a menekülőknek a menedékhez való jogot? Miért? Miért nem?
  • Lehet-e joga egy országnak arra, hogy visszafordítson menekülteket? Mikor? Milyen okból?
  • Ti elutasítanátok őket, ha határrendészek lennétek? És hogyan döntenétek azokban az esetekben, amikor tudnátok, hogy a hazájukban halál vár rájuk?
  • Hogyan fogadják a menekülőket saját országunk határain? Sérülnek-e az emberi jogaik? Ha igen, mely jogaik sérülnek?
  • Mit lehetne és kellene tenni annak érdekében, hogy emberek ne váljanak menekültté?

Tanácsok a csoportsegítőknekGoto top

A menekültek helyzete Európa-szerte nagyon eltérő, ezért fontos átgondolnunk, hogyan alakítjuk a kiinduló helyzetet, hogy az a legjobban megfeleljen a gyakorlattal kapcsolatos célkitűzéseinknek. Segíthet, ha rövid háttértörténetet találunk ki az egyes országokról: X-ről és Y-ról, amelyek határán a történet játszódik, valamint P, Q és R országokról, ahonnan a menekülők származnak.

Tájékozódjunk a menekült és a menedékkérő fogalmáról (lásd az 5. fejezet online verziójában a Migráció című részt). Nézzünk utána, honnan érkezik hozzánk a legtöbb menedékkérő, és hogy hány menekült él a kibocsátó országokkal szomszédos államokban. Tudjuk meg a saját országunkban és más európai országokban tartózkodó menekültek számát is. Ezek az adatok elérhetők az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) honlapján: unhcr.org.

A gyakorlatot bevezető közös gondolkodás arra szolgál, hogy feltérképezzük, milyen előzetes tudással rendelkeznek a résztvevők: mit tudnak arról, hogy miért vannak menekültek, hogy mi kényszerítheti az embereket a hazájuk elhagyására, és hogy jellemzően honnan jönnek, és mely országokba tartanak? A beszélgetés során elhangzottak segíthetnek eldönteni, hogy hogyan és miről beszéljünk majd a feldolgozás és értékelés során, és hogy milyen további információkat lenne fontos megosztani velük.

Gondoljuk végig azt is, hogy hogyan kezeljük, ha a csoportban esetleg vannak menekültek. Ha nyitottak rá, akár az ő saját élményeikre is építhetünk, és információforrásként támaszkodhatunk rájuk.

Nem szükséges, hogy a három csoport ugyanakkora legyen. Például választhatunk mindössze három-négy megfigyelőt, a csoport többi tagja pedig aktív szereplő lesz. A való életben egy ilyen helyzetben valószínűleg sokkal több a menekült, mint a határőr vagy -rendész, és lehet, hogy ezt a szerepjátékban is szeretnénk érzékeltetni. Jó ötlet lehet a megfigyelőkre újságírói szerepet osztani, akik így a feldolgozás során tudósíthatnak megfigyeléseik eredményéről.

Gondoljuk végig előre, hogy mit szeretnénk ezzel a gyakorlattal elérni, és hogy hogyan alakítjuk majd ki ennek megfelelően a helyszínt. A menekültjeink fáradt, éhes, elkeseredett emberek tömege? Ha igen, akkor akár a szabadban is lebonyolíthatjuk a foglalkozást, egy erdőben, esetleg egy folyó vagy tó partján, ha olyan helyzetet játszatnánk el, amelyben a menekültek egy zsúfolt, süllyedni készülő csónakokon érkeznek. Ha zárt térben vagyunk, és hideg, sötét éjszaka érzetét szeretnénk kelteni, oltsuk le a lámpákat, és tárjuk ki az ablakokat. Ha pedig a menekülők kisebb csoportokban érkeznek, kialakíthatunk egy „irodát”, ahol a határrendészek ellenőrizhetik az irataikat, és kikérdezhetik őket arról, honnan érkeznek.

Nézzük át a szerepkártyákat, és szükség szerint módosítsuk, adaptáljuk őket a céljainknak és a helyi viszonyoknak megfelelően.

Tartsuk szem előtt, hogy a szerepjáték kaotikussá is válhat. Ha ez előfordulna, állítsuk meg a játékot (mint a fórumszínházban) és kérjük meg az „újságírókat”, hogy készítsenek interjúkat a menekültekkel és a határrendészekkel. Ez lehetővé teszi, hogy mindenki megnyugodjon, és jobban odafigyeljen a másikra.

VariációkGoto top

A feldolgozást követően játsszuk el még egyszer a szerepjátékot, ezúttal fordított szereposztásban. A megfigyelők ez alkalommal az első és a második szerepjáték közötti különbségeket is jegyezzék fel, különösen azokat, amelyek a menekültek jogainak fokozottabb védelmét eredményezték.

Egy negyedik csoportot is kialakíthatunk, amelyben olyan állampolgárok vannak, akik segíteni szeretnének, de alig tehetnek valamit, mert a rendőrség és a bürokratikus korlátok akadályozzák őket.

Eljátszhatjuk a szerepjátékot úgy is, hogy további csoportként az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHRC) vagy a Vöröskereszt hivatalos képviselői is szerepelnek, és megpróbálnak segíteni az X országból menekülő embereknek bejutni az országba.

Javaslatok a folytatáshozGoto top

Tudjunk meg minél többet a hazánkban tartózkodó menekültekről, különösen a mindennapi életükről. A résztvevők megkereshetnek menekültekkel foglalkozó helyi szervezeteket, interjút készíthetnek az ott dolgozókkal, az önkéntesekkel és magukkal a menekültekkel.

Look at www.newtimes.dk where you can read stories written (in English) by asylum seekers and refugees in Denmark. Pick an article and discuss your response.

A Brit Vöröskereszt (The British Red Cross) oldalán menekültekről szóló információkat és gyakorlatokat is találhatunk, amelyek a „Positive Images” (Pozitív Képek) nevű projektjük keretében készültek:www.redcross.org.uk.

The group could test their refugee knowledge about at www.proprofs.com

Iskolai osztályok folytathatják a témával kapcsolatos munkát azzal, hogy tájékozódnak az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR - www.unhcr.org/hu) szerepéről, és „hivatalos jelentést” írnak az alábbi szempontok alapján:

  • Mely érvek győzték meg a határrendészeket a menekülők beengedéséről?
  • Sor került-e bármilyen elítélendő, helytelen bánásmódra a határrendészeti szervek részéről?
  • Ajánlások Y ország számára, hogy mit kellene tennie a menekültek jogainak védelmében.

Beszélgessünk arról, hogy mi a helyzet jelenleg Európában. Hogyan kezelik a helyzetet a politikusok? Milyen hozzáállás jellemzi az egyes országokat a menekültekkel kapcsolatban? Vajon miért eltérő a hozzáállásuk? Összehasonlíthatjuk például azon országok menekültügyi szakpolitikáját, amelyek tiszteletben tarták a menekültekkel szemben vállalt egyezményes kötelezettségeiket azon országokéval, amelyek lezárják a határaikat a menekültek előtt. Kérjük meg a résztvevőket, hogy alkossanak csoportokat; minden csoport képviseljen egy országot, és próbáljanak meg közös európai tervet kidolgozni a válság kezelésére.

Arról is beszélgethetünk, hogy a hétköznapi emberek hogyan viszonyulnak a kérdéshez hazánkban és más európai országokban, és mit tesznek ezzel kapcsolatban? Ez természetesen további kérdéseket is felvet: honnan származik a tudásunk, és vajon általánosíthatunk-e? Érdekes lehet megvizsgálni azt is, hogy a különböző sajtóhírekben találunk-e elfogultságot, előítéletességet.

Vitassuk meg, hogy a menekültekről szóló Genfi Egyezmény és annak kiegészítő jegyzőkönyvei választ adnak-e a jelen problémáira, vagy felül kell vizsgálnunk őket. Számos országban például a menedékkérőknek a menekültstátusz megszerzéséhez igazolniuk kell, hogy őket személyükben üldözték; nem elegendő, ha olyan csoporthoz tartoznak, amelyet az anyaországukban üldöznek vagy ha háborús övezetből érkeznek. A nemzetközi menekültjog szabályai nem védik az éghajlatváltozás következtében menekülésre kényszerülő személyeket sem. Ahol pedig a csoport-hovatartozást figyelembe veszik, ott gyakran egyes csoportokat nem tekintenek védendő csoportnak, mivel a vonatkozó egyezmény felsorolásában nem szerepelnek: például nem ismerik el a nemi hovatartozásból fakadó üldöztetést (így pl. a nemiszervük megcsonkítása elől menekülő nőket).

Elvégezhetjük a résztvevőkkel a Három dolog című gyakorlatot, hogy átérezzék, milyen lehet hirtelen elmenekülni az otthonunkból anélkül, hogy időnk lenne összeszedni mindent, amit magunkkal vinnénk.

Ha olyan gyakorlatot szeretnénk kipróbálni, amely azt vizsgálja, mit történik, miután a menekültek átlépték a határt, és menedékjogért folyamodnak, a "Nyelvi akadályok". You could also make a collage or posters to illustrate the difficulties refugees face; see "Képjátékok" című gyakorlattal  folytathatjuk.

Készíthetünk kollázst vagy posztert a menekültek életének nehézségeiről a Képjátékok című gyakorlatkeretében.

Javaslatok a cselekvésreGoto top

Vegyük fel a kapcsolatot menekültekkel foglalkozó helyi vagy országos szervezetekkel, és derítsük ki, mivel támogathatjuk a munkájukat. Sokan vannak a menekültek között, akik magányosak és nehezen illeszkednek be: fontos lehet számukra, hogy szert tegyenek pár új barátra, vagy hogy segítséget kapjanak a nyelvtanulásban.

A családtagok nélkül érkező menedékkérő gyermekek különösen sérülékenyek. A csoport utánajárhat, mi történik a kísérő nélküli kiskorúakkal a hazánkban, és hogy hogyan lehetne őket támogatni. Például azáltal, hogy barátkozunk velük, segítünk nekik a helyi nyelv elsajátításában vagy a tanulásban, együtt focizunk vagy más, közös programot, kirándulást szervezünk velük.

Hívjuk meg egy menekültekkel foglalkozó szervezet tagját vagy akár egy menekültet az iskolánkba vagy ifjúsági klubba, hogy megtudjuk, milyen utakon kerülnek menekültek az országunkba, hogyan zajlik le egy menekültügyi eljárás, és hogy milyen az életük most.

Az 5. fejezet online verziójának Migráció című része tartalmazza a menekültekkel és a migrációval kapcsolatos fogalmak magyarázatát, valamint statisztikai adatokat is.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) honlapján rengeteg információt, szórólapot és videót találhatunk, amelyeket felhasználhatunk, ha szeretnénk menekültekről szóló foglalkozást tartani a szervezetünkben vagy iskolánkban: www.unhcr.org; a szervezet magyar nyelvű oldala: http://www.unhcr.org.

További információkGoto top

A menekültek olyan emberek, akiknek az életük megóvása vagy a szabadságuk megőrzése érdekében el kell hagyniuk az otthonukat. Nem kapnak védelmet a saját hazájuktól – sőt, sokszor saját országuk hatóságai üldözik őket. Ha más országok nem fogadják be és nem segítik őket, amikor már ott tartózkodnak, azzal sok esetben akár halálra is ítélhetik ezeket az embereket, vagy elviselhetetlen, rejtőzködő életre kárhoztatják őket, a létfenntartáshoz szükséges legalapvetőbb javak, eszközök és jogok nélkül. A témáról bővebb információkat nyújt az 5. fejezet online verziójának Migráció című része 

SegédletekGoto top

PDFDownload as PDF

Menekülők – szerepkártya

A menekülők érvei és lehetőségei
Egy sokszínű, különféle emberekből álló csoportot fogtok alakítani a szerepjátékban. Az előkészületek során mindenki saját maga döntse el, kit személyesít majd meg: az illető hány éves, milyen nemű, milyen a családi és a vagyoni helyzete, mi a foglalkozása, a vallása, és van-e bármilyen tulajdona, amit magával hozott. Azt is el kell dönteni, hogy melyik országból érkezik: P, Q vagy R, és hogy háború vagy üldöztetés elől, vagy emberi jogainak sérelme miatt, vagy egyéb okból kellett menekülnie.
Dolgozzátok ki előre az érveiteket és a stratégiátokat. Rajtatok áll, hogy csoportként vagy egyénileg – egymás után sorban – mondjátok-e el az érveiteket.
Használhatjátok az alábbi érveket, és ezen felül bármilyen, általatok jónak gondolt érvet is:
• Törvény által biztosított jogunk van menedéket kérni.
• A gyerekeink éhesek; erkölcsi kötelességetek, hogy segítsetek rajtunk.
• Ha visszamegyek, megölnek.
• Nincs pénzem. Minden vagyonom ez a két darab ékszer, amelyek nagy érzelmi értékkel bírnak a számomra.
• Nincs hova mennem – nincs más hely, ahova mehetnék.
• A szülővárosomban orvos / ápolónő / mérnök voltam.
• Csak addig van szükségem menedékre, amíg biztonságban haza nem térhetek.
• Más menekülőket beengedtek az országba. Minket miért nem?
• Hol vagyunk? Az embercsempészek azt ígérték, Z országba visznek.
• Megpróbálom megvesztegetni a határrendészeket, hogy beengedjenek.
• Az anyám és a testvérem már Y-ban vannak.
• Z-be tartok, nem akarok Y-ban maradni.

Egyéb megfontolandók:
• Van-e bárkinél úti okmány? Eredetiek vagy hamisítványok?
• Hajlandóak vagytok-e elválni egymástól, ha azt kérik a határrendészek?
• Mit fogtok tenni, ha megpróbálnak visszaküldeni titeket?
Milyen lehetőségeitek vannak? Van-e menekülttábor, ahova bemehettek? Van-e bármilyen módotok arra, hogy úti okmányokat szerezzetek? Tudtok-e embercsempészeket találni, és meg tudjátok-e fizetni őket? Van másik út, amin keresztül eljuthattok Y-ba?

Megfigyelők – szerepkártya
A feladatotok a szerepjáték megfigyelése. A végén általános, összegző visszajelzést kell majd adnotok. Válasszatok magatok közül egy szóvivőt.

Többek között az alábbiakra kell odafigyelnetek:
• A menekülők és a határrendészek által alakított különféle szerepek.
• Az általuk felhozott erkölcsi és jogi érvek, és ahogy ezeket előadják.
Bármilyen emberi jogi jogsértés.

Döntsétek el, hogyan végzitek a megfigyelést. Két kisebb csoportot is kialakíthattok, amelyek közül az egyik a határrendészeket, a másik a menekülőket figyeli meg.

Határrendészek – szerepkártya

A határrendészek érvei és lehetőségei
Dolgozzátok ki előre az érveiteket és a stratégiátokat. Rajtatok áll, hogy csoportként vagy egyénileg – egymás után sorban – mondjátok-e el az érveiteket.
Használhatjátok az alábbi érveket, és ezen felül bármilyen, általatok jónak tartott érvet is:
• Teljesen kétségbe vannak esve: nem küldhetjük vissza őket.
• Ha visszaküldjük őket, és aztán letartóztatják, megkínozzák vagy megölik őket, az a mi felelősségünk lesz.
• Törvény által előírt kötelességünk a menekültek befogadása.
• Nincs pénzük, állami támogatásra lesz szükségük. Az országunk ezt nem engedheti meg magának.
• Van bármilyen úti okmány vagy személyazonosságot igazoló dokumentum náluk? Eredeti vagy hamis papírjaik vannak?
• Igazi menekülteknek tűnnek? Lehet, hogy vannak közöttük, akik csak a jobb élet reményében jöttek?
• Országunk a forrásországok közül többnek is katonai és üzleti partnere. Mit szólnak majd, ha védelmünkbe vesszük ezeket az embereket?
• Lehet, hogy olyan tudással, szakképesítéssel rendelkeznek, amelyek hasznosak lehetnek az országban.
• Már van elég menekült az országban. A saját népünkről kell elsősorban gondoskodnunk. Menjenek inkább a gazdagabb országokba.
• Kérhetnénk tőlük egy kis kenőpénzt azért, hogy bejöhessenek.
• Ha őket beengedjük, mások is jönni akarnak majd.
• Nem beszélik a nyelvünket, más a vallásuk, másféle ételeket esznek – nem fognak beilleszkedni.
• Lehet, hogy terroristák vagy háborús bűnösök rejtőznek közöttük.
• Csak azokat engedhetjük be, akik azt állítják, hogy a P-ben zajló háború elől menekülnek.
• Y-ban akarnak menedékjogért folyamodni, vagy csak át akarnak utazni az országon, és máshol kérnek majd menedéket?
• Van pénzük vagy más értékük, amivel fedezni tudják az itt-tartózkodással járó költségeket, ameddig a menedékjog iránti kérelmük elbírálás alatt áll majd?

A szerepjáték megkezdése előtt gondoljátok végig ezeket a lehetőségeket:
• Minden menekülőt át fogtok engedni a határon?
• Csak néhányukat fogjátok átengedni? Kiket és milyen indokkal?
• Különválasztjátok őket életkor, szakma és szakképzettség, anyagi helyzet vagy egyéb szempontok alapján?
• Vagy valami mást fogtok tenni a fentiek helyett? Mit?

Megjegyzés: Ez a gyakorlat az Kezdő lépések: Tananyag az emberi jogok oktatásához (First Steps: A Manual for starting human rights education, Amnesty International, London, 1997) című kiadvány alapján készült, magyarul itt elérhető: http://www.mek.oszk.hu/18200/18289/
Az idézet: „’Menekült, menj haza!’ – Menne, ha tudna” az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága kampányszlogenje volt.