A gyakorlat menete

1. Gyűjtsük össze közösen, kik azok, akik hátrányos helyzetűek vagy a társadalom peremére szorulnak – mint például a fogyatékossággal élők vagy a hajléktalanok.
2. Kérjük meg a résztvevőket, hogy gondolatban mindenki válasszon ezek közül egyet, a saját érdeklődése szerint, és mondjuk el, hogy most egy ilyen személynek a szemszögéből fogják felfedezni a környéket.
3. Hangsúlyozzuk, hogy nem az a cél, hogy eljátsszák ennek a személynek a szerepét, hanem az, hogy kimenjenek, és elképzeljék, milyen érzés lehet az ő bőrében lenni, az ő életét élni? Például ő vajon maximálisan hozzáfér mindenféle szolgáltatásokhoz? Hol vásárolna kenyeret (ha egyáltalán megengedheti magának)? Hol lakna?
4. Ha sikerült beszerezni szemüvegeket, osszuk ki őket. Kérjük meg a résztvevőket, hogy miközben a környéket járják, dokumentálás céljából készítsenek fotókat a telefonjukkal vagy digitális fényképezőgéppel. Állapodjunk meg, hogy mennyi idő múlva kell visszaérniük.
5. Miután visszajöttek, mindenki töltse fel a képeit a számítógépre, majd válasszon ki közülük 2-t, 3-at vagy 4-et, ezeket nyomtassa ki és ragassza fel egy nagy papírlapra, majd tegye fel a falra, de címet ne írjon rájuk.
6. Ha mindenki kitette a képeit a falra, kérdezzük meg a résztvevőket, hogy szerintük milyen csoporthoz tartozhat az az ember, akinek a szemszögéből készült egy-egy konkrét kép. Ezek után kérjük meg a résztvevőket, hogy egymás után mutassák be a képeiket, és mondják el, miért azt az adott csoportot, illetve személyt választották, hogy az ő szemével „lássanak”.

Feldolgozás és értékelés

Először nézzük végig a kiállítást, majd kérdezzük meg a résztvevőket, mit tapasztaltak, láttak a gyakorlat közben.

• Mi történt? Élveztétek a feladatot? Miért? Miért nem?
• Mi volt a legmeglepőbb dolog, amit felfedeztetek?
• Miért az adott csoportot, személyt választottátok?
• Milyen előzetes feltételezéseitek, sztereotípiáitok voltak azzal a csoporttal, személlyel kapcsolatban, akit kiválasztottatok? Milyen hatással volt ez arra, ahogy a feladatot megoldottátok? Hogyan befolyásolta vajon, hogy mit láttatok az ő „szemüvegén” keresztül?
• Hozzájárult-e ez a gyakorlat ahhoz, hogy jobban együtt érezzetek az adott marginalizált személlyel? Miért? Miért nem?
• Mit tudtatok meg saját magatokról?

Ezek után térjünk át az átfogóbb, általánosabb jellegű kérdések megvitatására:

• „Tudom, hogy nem olyannak látom a dolgokat, amilyenek, hanem amilyen én vagyok” – Mennyiben befolyásolják a sztereotípiáink és saját elképzeléseink azt, ahogyan a minket körülvevő világot látjuk?
• Honnan származnak a hátrányos helyzetű vagy marginalizált csoportokkal kapcsolatos információink?
• Mennyire kockázatos feltételezéseket kialakítani valakiről az alapján, hogy mit hiszünk általánosságban a csoportról, amelyhez tartozik?
• Mennyire kockázatos egy-két egyedi példa alapján általános véleményt alkotni emberek egy csoportjáról?
• Mely konkrét emberi jogok védelmezik a gyakorlat legelején összegyűjtött hátrányos helyzetű vagy marginalizált csoportokat és azok tagjait?
• Hogyan sérülnek leggyakrabban ezeknek a személyeknek a jogai?
• Mennyire nehéz vagy könnyű számukra az, hogy jogaiknak érvényt szerezzenek?
• Kinek a dolga garantálni, hogy ezek a jogok ne sérüljenek, illetve hogy az érintettek azokkal élni tudjanak?

Tanácsok a csoportsegítőknek

Ezt a gyakorlatot más gyakorlatok felvezetőjeként vagy egy foglalkozás fő gyakorlataként is elvégezhetjük. Egy hosszabb képzés során bevethetjük pihenésképpen, hogy a résztvevők kis szünetet tartsanak és friss levegőt szívjanak, de a „hivatalos” képzési nap után, a szabadidős program részeként is használhatjuk.
A feladatleírás szerint a résztvevők egyénileg dolgoznak, de végezhetjük a gyakorlatot kisebb csoportokban is. Nyilván a konkrét körülmények – a csoport létszáma vagy a rendelkezésre álló fényképezőgépek/okostelefonok száma – is befolyásolják majd a megvalósítás módját. Számoljunk azzal is, hogy a képek ismertetése időt vesz igénybe, ezért a csoport méretétől függően határozzuk meg, hogy egy-egy résztvevő maximum hány fotót választhat ki.
A társadalmilag hátrányos helyzetű emberek közé tartozhatnak például a gyermeküket egyedül nevelő kisgyermekes anyukák, a nyugdíjasok, a bevándorlók, a kerekesszékesek vagy az AIDS/HIV-fertőzöttek. A marginalizált emberek közé pedig többek között a hajléktalanok, az illegális bevándorlók, az írástudatlanok, a mentális betegségben szenvedők vagy a roma közösség tagjai. Ezen csoportok tagjai nem ugyanazokhoz a lehetőségekhez félnek hozzá, mint a többség. A hátrányos helyzetű és marginalizált személyek általában szegények, előítéletek és sztereotípiák sújtják őket, továbbá sokszor éri őket valamilyen hátrányos megkülönböztetés, például az élethelyzetük miatt nehezebben jutnak megfelelőt lakhatáshoz vagy munkához.

Nagyon fontos, hogy a résztvevők megértsék, hogy minden törekvésük ellenére valójában csak a saját szemükön át tudják nézni a világot, és csak elképzelni tudják, milyen lehet egy olyan személy bőrében lenni, aki a társadalom peremén él. Tisztában kell lenniük azzal, hogy ha a meglévő sztereotípiáikat vagy együttérzésüket beleviszik a gyakorlatba, előfordulhat, hogy azzal még ráerősítenek a valósághoz képest torz vagy téves feltételezéseikre, meggyőződéseikre.

Azt is fontos tudniuk, hogy a sztereotípiák a különböző csoportokkal kapcsolatos (hasznos) általánosítások, amelyeket azonban nagyon óvatosan kell kezelnünk, ugyanis bármely csoporton belül jelentős különbségek lehetnek annak tagjai között, és az általánosítás nem igaz a csoport minden tagjára. A sztereotípiákkal kapcsolatban további információkat találhatunk a Kompasz 5. fejezetének  a “Diszkrimináció és intolerancia” című részében.

Variációk

A feladatleírás szerint a résztvevők egyénileg dolgoznak, de a gyakorlat kisebb csoportokban is végezhető, attól függően, hány fényképezőgép vagy okostelefon áll a rendelkezésünkre.

Egyéni poszterek készítése helyett közös kiállítást vagy vetítést is szervezhetünk az összes fénykép felhasználásával, például „Élet a társadalom peremén” címmel.

Fényképezés helyett arra is megkérhetjük a résztvevőket, hogy miután visszatértek, írjanak képzelt történetet vagy adjanak elő némajátékot az adott személyről.

Ha azt szeretnénk elérni, hogy a résztvevők jobban beleérezzenek mások helyzetébe, „belebújjanak a bőrébe”, vagy elképzeljék, hogy a választott személlyel „egy cipőben járnak”, a szemüveg mellé adhatunk nekik másik ruhát vagy cipőt is! (A nyelvek más-más metaforákat használhatnak annak kifejezésére, hogy valaki beleképzeli, beleéli magát a másik ember helyzetébe.)

A gyakorlat eredeti menete szerint a résztvevőket arra kérjük, hogy képzeljék el, hogyan élnek a marginalizált vagy hátrányos helyzetű emberek, és aztán induljanak el és próbálják meg az ő szemükkel nézni a világot. A feladatot lehet fordítva is csinálni: először menjenek ki és tegyenek megfigyeléseket, és utána próbáljanak képet alkotni az adott személyekről. Mondjuk el, hogy a hétköznapokban általában túl elfoglaltak vagyunk, és nem igazán vesszük észre a többi embert. Most viszont legyenek nagyon figyelmesek! Kérjük meg őket, hogy menjenek ki az utcára, és öt percen belül válasszanak ki maguknak valakit, akit figyelni fognak. Hangsúlyozzuk, hogy nagyon diszkréten tegyék ezt, nehogy kellemetlen helyzetbe hozzák az illetőt. Bárkit választhatnak, akit „érdekesnek” találnak, de lehetőleg olyasvalaki legyen, akinek az élete nagyon másnak tűnik, mint a sajátjuk. Kérjük meg a résztvevőket, hogy jegyezzék meg, mi volt az első benyomásuk, és miért azt a konkrét személyt választották. Figyeljék meg alaposan, próbálják elképzelni, ki lehet, és alkossanak magukban képet az életéről:

• Mi lehet a neve?
• Hány éves lehet?
• Mit csinálhat épp?
• Hova igyekezhet?
• Hol élhet?
• Van-e családja vagy egyedülálló?
• Van-e munkája? Vagy esetleg munkanélküli?
• Mi okoz neki örömet?
• Van-e hobbija? Vajon mi?
• Mit szeret enni, inni?

Állapodjunk meg abban, hogy például 30 perc után mindenki visszatér, és megosztja a többiekkel a tapasztalatait. Meséljék el szóban vagy képek segítségével, milyennek gondolják a megfigyelt személy életét.

A “Tégy egy lépést előre!" című gyakorlat  szerepkártyáit is felhasználhatjuk ehhez a foglalkozáshoz. A Tégy egy lépést előre! gyakorlatot egyébként ennek a gyakorlatnak a bevezetőjeként, de a folytatásaként is alkalmazhatjuk.

Javaslat a folytatáshoz

In “Tégy egy lépést előre!” című gyakorlat során a résztvevők megtapasztalhatják, hogyan hat az egyének életére az, hogy nem mindenki jut ugyanolyan lehetőségekhez.
In the activity “A két város meséje” című gyakorlat segítségével pedig megvizsgálhatják, milyen hatással vannak a közösség életére a szociális szolgáltatások finanszírozásával kapcsolatos döntések.

Ahhoz, hogy valaki kikerülhessen marginalizált helyzetéből, tisztességes munkára van szüksége. Ez viszont nehéz lehet például egy fogyatékossággal élő személy vagy egy bevándorló számára. A Dolgozni akarok!” című gyakorlat ezzel a kérdéssel foglalkozik.

Javaslatok a cselekvésre

Végezzük el ezt a gyakorlatot a családtagjainkkal, barátainkkal vagy kollégáinkkal, majd beszélgessünk velük az emberi jogokról.
A marginalizált emberekkel kapcsolatos vélekedéseinket úgy is próbára tehetjük, ha személyesen találkozunk velük, és megismerjük őket, például az Élő Könyvtár segítségével. Amennyiben a résztvevőket érdekli a hajléktalanok vagy menekültek élete, ellátogatunk egy hajléktalanszállóra vagy menekültbefogadó állomásra. Vagy felvehetjük a kapcsolatot egy hátrányos helyzetűekkel foglalkozó szociális munkással vagy ifjúságsegítővel, és megkérhetjük, hogy meséljen a célcsoportjába tartozó emberek életéről.

További információk

Ennél a gyakorlatnál a „hátrányos helyzetű” kifejezést azokra az emberekre vagy csoportokra értjük, akik nem képesek anyagilag önállóan fenntartani magukat, ezért pénzügyi támogatásra szorulnak – egyszóval szegények. Ide tartozhatnak például egyedülálló anyák, bevándorlók vagy fogyatékossággal élők. Gyakran azért lesznek „hátrányos helyzetűek”, mert a többségi társadalom működési módja hátrányos helyzetbe kényszeríti őket. Ők viszont annyiban tekintik magukat hátrányos helyzetűnek, amennyiben a többségi társadalomhoz képest nem ugyanolyan egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, információhoz és munkához férnek hozzá. A hátrányos helyzetű emberek hiányt szenvedhetnek továbbá az autonómia, a motiváció, a felelősség és az önbecsülés terén is. Az önfenntartó képességüket akadályozó egyik tényező lehet az erőforrások elérhetetlensége, pl. a munka- és pénzhiány, vagy a testi fogyatékossággal élők esetében a közösségi közlekedéshez való hozzáférés korlátozottsága. A szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiánya mögött okként meghúzódhat a költségigényesség, a rossz tervezés, a távolság, továbbá a nyilvánosság és a társadalmi odafigyelés hiánya. Egyes erőforrások elérhetetlenségét az is okozhatja, hogy az adott csoport számára ezek nem kívánatosak vagy épp taszítóak, vagy ellentétesek az általuk vallott értékekkel. A hátrányos helyzetűek egy része marginalizálódhat is.

Amikor arról beszélünk, hogy valaki a társadalom peremén él, azaz marginalizált helyzetben van, akkor azt nem földrajzi értelemben, hanem szimbolikusan értjük. Alapvetően arról van szó, hogy az ilyen emberek kiszorulnak a társadalom életében való részvételből. Közéjük tartozhatnak a büntetésüket töltő rabok, a hajléktalanok, a gyógyíthatatlan mentális betegségben szenvedők vagy bizonyos csoportok tagjai, például romák. Például egy hajléktalan nem tud a választásokon részt venni, mert ahhoz rendelkeznie kellene bejelentett lakcímmel. Ezt azt jelenti, hogy elesik a lehetőségtől, hogy az őt érintő fontos kérdésekben szavazzon; a társadalmon kívül marad, hiszen nincs beleszólása az ország ügyeinek irányításába vagy abba, milyen szolgáltatásokat kellene biztosítani a számára. Hasonló a helyzete az írástudatlanoknak, akik azért szorulnak ki a társadalomból, mert nem tudnak kitölteni egy támogatásigénylő űrlapot vagy jelentkezési lapot vagy megírni egy álláspályázatot.

Az Élő Könyvtár ötlete 2000-ben született Dániában. Az Európa Tanács Nézz a borító mögé!⁴² című kiadványa is hozzájárul népszerűsítéséhez. Az Élő Könyvtár pont ugyanúgy működik, mint egy rendes könyvtár: az olvasók meghatározott időre „könyveket” kölcsönöznek ki. Miután elolvasták, visszaviszik a könyvtárba, majd újat vesznek ki. Egy különbség van: az Élő Könyvtárban a „könyvek” élő személyek, és az „olvasás” során a „könyvek” és az olvasók személyesen beszélgetnek egymással. Az Élő Könyvtár „könyvei” olyan társadalmi csoportokat képviselnek, amelyek gyakran szembesülnek előítéletekkel, sztereotípiákkal, és amelyeket sokszor ér hátrányos megkülönböztetés vagy társadalmi kirekesztés.

A hátrányos helyzet és a társadalmi fellépés kérdésével kapcsolatban érdemes elolvasni Steven E. Mayer, Ph.D: What is a Disadvantaged Group? (Mi az a hátrányos helyzetű csoport?) című cikkét. www.effectivecommunities.com/articles